2023. április 6., csütörtök

Új utakon

Mostanság sok a változás körülöttem. Február végén leállt a munka, amit végeztem, így hirtelen egy döntéshelyzetbe kerültem, hogy mit szeretnék az életemmel. 


Még jó, hogy soha nem volt élettervem, pusztán csavargója vagyok a sorsnak. Van ebben valami végtelen szabadság, mert nem ragaszkodom szerepekhez. Így aztán egy éjszaka meghoztam a döntést, hogy útra kelek, és nem maradok a kiadó kötelékében. Hajdan a tehetséggondozás érdekelt, azért csatlakoztam, lenyűgöző volt egy ilyen rendszer létrehozása.  

Most is ez érdekel, csak más más módon, mint egy évtizede. Akkoriban volt bennem egy düh és egy sérülés, hogy igenis önmaga a tehetség érvényesüljön a kávézgatós, kapcsolatépítési körök helyett, és be lehessen sétálni egy jó szerzőnek önnön jogán. (Végtelenül hálás vagyok Katona Ildinek, a Könyvmolyképző vezetőjének, aki ezt valósággá váltotta.) 

A tizenkét év alatt elolvadt bennem a régi indulat, és most már valami szelíd nyugalom van, simán csak át szeretném adni a szakmai tudást, hogy ne vesszen el, ha másfelé visz az élet. Akit érdekel az írás, vagy szerkesztés, alapítottam egy új projektet, és a Tehetség Íróstúdiónál megtalál. 

Ennek keretében élő foglalkozásaim is lesznek. Rengeteg író nincs a helyén a képességei alapján, vagy nem hosszú távon gondolkozik. Április 15-én az Írószombaton erről is beszélek majd. Jó témák lesznek, délután meg írunk.



Mióta az eszemet tudom, két dolog érdekel, a történetmesélés és a pszichológia. Ha menni kell, mindig a szenvedélyeim felé haladok, és amikor emberekkel foglalkozom, azt érzem, nagyon a helyemen vagyok. 

Tavaly megalapítottam a Napfény Íze önismereti alkotóműhelyt és pár művészetterápiás foglalkozást tartottam. Április 23-án lesz a következő, most az újjászületés, az új beengedése az életünkbe a központi téma. (Hamarosan kiteszem a hírt.)

Szeretettel várom azokat a Facebook csoportba, akik lélektani dolgokról szeretnek beszélgetni. Majd kikerülnek ide a híreim is, de alapvetően ezt egy beszélgetős csoportnak szánom.



Life coachként most épp a gyakorlatomat töltöm, és április 16-ra még van szabad hely, ingyenes alkalomra lehet jönni hozzám, ha van egy életútbeli dilemma. Akit érdekel, itt jelentkezhet. A coaching nem tanácsadás, hanem a másik emberből kell kérdésekkel kihozni a felismeréseket. Nagyon szeretem, jó érzés látni, amikor ez megtörténik.



No, de jöjjön a legizgalmasabb téma, hogy áll az írás?

Márciusban a változást szerveztem, meg a gyerekkel orvosoztunk, ez több idő volt, mint vártam. De már érzem, hogy szellemileg kezdek felszabadulni. Eddig a kiadónál szellemileg jelentősen le voltam terhelve a kéziratok olvasásával, szerkesztések és lektori jelentések átnézésével. Ez rengeteg "idegen" szöveg volt, amit be kellett fogadni.

Most viszont csak én vagyok az agyamban (oké, ez furán hangzott), és ráérek Delon gyerekkorán tűnődni, vagy azon, hogy az egyetlen pozitív figura az életében a nagyapja, de melyik ági nagypapi legyen, az őrült anya, vagy inkább az apai, a sorozatgyilkos nagybácsi felől. Ami nem túl kardinális kérdés, de a szereplőhöz rengeteget hozzáad. Delon egy szörnyeteg családból jön, és ez a fajta túlélés a képességei alapja. Ehhez képest félelmetesen egészséges mentálisan :)

Ilyeneken morfondírozok, és szövegmennyiségileg ugyan nem haladtam, de agyilag mindenképp. Várom, hogy a gát átszakadjon, és mindent elsöpörjön a mesélőkedv. Akit érdekel, a szövegek felkerülnek a Patreonra, amikor belendülök. Eddigi tartalom itt.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan alakul ez az év. Szeretem a hirtelen változásokat, váltásokat, ezek mindig katalizálnak. Olyan, mintha az embernek nem egy, hanem több élete lenne. De mellette persze ijesztő is, meg elég komolyan próbára teszi a megküzdési készségeket és a kreativitást. 

A lényeg, hogy csak egy életünk van, éljük azt jól :)


17 megjegyzés:

  1. Gratulálok a döntéshez, és az új tervekhez! Néha a régi útak lezárása a legnehezebb az új utak keresése előtt. Azt még korai kérdezni, hogy a folyamatbanlévő novelláskötet megjelenését hogy érinti a döntés? Illetve a későbbi megjelenéseket?
    Sok sikert az új projektekhez!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Idén két kötetet szeretnék a polcokra juttatni, és szerintem ez menni is fog :)

      Törlés
  2. Azt meg lehet kérdezni melyek lesznek ezek a kötetek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jelenleg a Vágymágusok sorozaton dolgozom, egy novellásköteten, és a negyedik részen.

      Törlés
    2. De jó!A Vágymágusok folytatását nagyon várom! Szerintem sokan vagyunk így ezzel.

      Törlés
  3. Szio! Hogy vagy, hogy megy az iras es az eddigi honap?:) koszonom hogy letrehoztad a Vm sorozatot. Imadom az eddigi konyveket! A kerdesem az hogy volna barmi amit megvaltozatnal korabbi irasokon/kiadasokon? Esetleg ellatnad az akkori onmagad barmi fele tanacssal amit akkor meg nem tudtal?:) A tobbi konyved is szivesen olvasnam csak nehezen nyulok olyan konyvert aminek emberek vannak a boritojan:/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, Delon egy kissé megmakacsolta magát, nem épp egy engedelmes szereplő :D De amúgy írok, igen, készül a novelláskötet. Hamarosan elmegyek egy hétre írótáborba, ahol csak írunk majd, és ott szeretném befejezni.
      A megváltoztatás érdekes kérdés. A Scart nem változtatom meg, de mai tudással már másképp írnám, és rövidebb lenne, fókuszáltabb.
      A Lucyben van egy mondat, amit kivennék, mert gondolati ismétlés, az Apa, randizhatok egy lovaggal könyvbe meg egyet betennék, mert a végén a fiatalabbak azt hiszik, Amon, az apa megváltozott, érzelmei lettek, pedig nem, hiszen az Asperger egy mentális betegség. Csak logikai alapon akar párkapcsolatot (ami azért tőle nagy szó, és felér egy szerelemmel).
      Magamat tanáccsal annyival látnám el, hogy írjak többet, és hamarabb passzoljam le azokat az embereket a környezetemből, akik destruktívak és féltékenyek, ami blokkol írásban.
      Az emberalakos borítók érdekes kérdések, igen, van, akiket zavar, mert másképp képzelik el a szereplőket. Esetleg kösd be a könyvet egy szép dekortapétába, és máris elmúlik ez a gond :D

      Törlés
  4. Mortrol is lesz valami rovid novellas tortenet? Ugy erzem hogy a harmadik konyvben Mort es Ri kapcsolata is egy csomot valtozott. En ugy ereztem hogy bar a vonzalom ott van es lehet mindig is ott lesz de atmentek egy szorosabb baratsagba (en igy lattam) es mintha Mort “elfogadta” volna hogy Kartal mindig az elso. Vagy Mort nem gondolt ilyesmikre? Ebbol lesz esetleg valami pov?:) Ha fogadsz otleteket: en szivesen olvasnek a palotai eletrol. Hogy Kartal apja miert olyan amilyen esetleg a tobbi gyerekevel milyen. Barmit mas “hires” szipolyrol es arrol mit ert el min ment keresztul. Roan es Fini pov abbol az idobol amikor a huganak adta ki magat es kettesben voltak. Ahh! Bocsi csak annyira magaval ragad az egesz vilag:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy magával ragadt a világ. Köszönöm a gondolatokat, el fogok tűnődni rajtuk <3

      Törlés
  5. Nagyon kedves Névrokon :). Most olvastam a Vágymágusokat, és azon gondolkodtam előtte, miért van az, hogy annyi silány könyvet adnak ki nemzetközi szinten...borzalmasnak tartottam, miért nem lehet egy könyv erotika- és agressziómentes....miért kell egy csomó gondolatot agyonrágni és a végtelenségig ismételni....mielőtt kiütött volna a csömöt, nekifogtam ennek a Te könyvednek is. Hatalmas megkönnyebülés, hogy még léteznek igazi írók is. És bár van benne erotika is, agresszió is, ez csak kiemeli a mondanivalót....írnivalót? Köszönöm, hogy nem vagy dagályos mint az írok többsége :))), és a sok olvasó áldásából fakadjon neked könnyű életed, rengeteg idővel és ötlettel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Á, üdv kedves Névrokon :D Köszönöm szépen az olvasói áldást! Ígérem, hasznosítani fogom, és lehetőleg sok izgalmas történetet hozok még :D

      Törlés
  6. Hogy vagy? Hogy telt az elozo honapod?

    VálaszTörlés
  7. Szio, a vagymagusos gyertyat online is meg lehet kapni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, meg lehet, a Guppi Design csinálja. Itt eléred őket: https://www.facebook.com/guppidesign Írj nekik üzenetet, és tudsz utólag is rendelni.

      Törlés