Kérdés

Kitettem az oldalsávba egy "felmérést". Milyen jellegű írásokat kedveltek jobban?
Csak kíváncsi lennék... azt gondolom, hogy egy huszonéves lány és egy ötvenes férfi ízlése teljesen más, és ez nem is baj.
 Szóval, kik vagytok, olvasók? Mit szerettek? :)

Ki a kicsit nem becsüli...

              A lapátfogú élvezettel markolta meg a fenekem, miközben ledobott a válláról az ágyra. Nem holmi szalmazsákra huppantam, hanem igazi toll derékaljra! Belefúrtam az arcomat, tudtam, mindjárt megerőszakolnak. Ám a férfiak részegen összenevettek, majd döngve becsukódott a vakos tölgyfaajtó.

            – Hé! – üvöltöttem felháborodva. Hát nem itt hagytak az átkozottak! Na, leshetik, mire legközelebb olyan lassan futok!

           Könnyű nekik, lóval hamar megtettük a patak és a vár közötti távolságot, de nekem bizony éjközép lesz, mire apám házáig visszaérek. Agyon fog verni! Jaj, csak a ruhásdézsát el ne vigyék a partról…

Faluhelyt

Mari néni szent volt. Tudták ezt a kertjében álló fák, tudta az agyagos föld. Olyan zamatos körték csak nála teremtek, és esténként a virágok illata teltebbé vált, ahogy kiült a padra.
Egyszerű, öreg, feketeszoknyás parasztasszony volt. Szombatonként virágot és tojást árult a piacon; meghallgatta a szóbeszédeket, és tűnődve felelte, hogy ő bíz’ jobb léleknek ismeri azt az illetőt…
Ám nem csak pletykálkodott. Mosolygása megállította a Pestről kiköltözött, mindenkitől elszakadt, hajszolt anyákat. Míg válogatták a tojásokat, beszélgettek, ő pedig simogatott a szavaival. Aznap többet dúdoltak főzés közben, és mikor elaltatták a babát, incselkedve a férjükhöz bújtak.

Az előadás

László a művelődési ház előtt ült egy padon, és bámulta a nyüzsgő salgótarjáni utcákat. Minden olyan békésnek tűnt. A biotársasházak fűvel borított tetején ezernyi virág nyílt, a múltat csak néhány műemlékké nyilvánított szocreál épület őrizte. A Fő téren gyerekek göllereztek, tehették, hiszen a Hungarocon idejére kitiltották a belvárosból a légpárnás autókat. Mi lesz itt vajon egy óra múlva? Ha valóban diktatúrában élnek, akkor a hatalom lépni fog, lépnie kell.
László félt. Hiába tudta, hogy irracionális. Ez csak egy előadás, semmi több.

Dajkamese

Hátradőltem a karosszékben, és végignéztem a falba süllyesztett holoképeken. Az Egyesült Föld utolsó húsz elnöke vidáman integetett rajtuk. Sok embert idegesít az izgő-mozgó fal, de én szeretem, csapatban érzem magam tőle.
Egyesült Föld… gyönyörű szavak… és mindezt a női vécéknek köszönhetjük.
Az emberiség sose gondolta volna, hogy a világűr teljes meghódítása nem háborúkon vagy a technikai problémákon bukik meg, hanem a nőkön.

Bioüzemmód

A londoni órások nem is sejtették, hogy ők oldják meg az amerikai társadalom túlsúlyproblémáját.

Már 2009-ben felröppent a hír az új, bioenergiával működő óráról, amely a húsevő virágokat utánozta. Az óra a szagával odacsalta a legyeket, majd mikrobákkal működtetett üzemanyagcellában megemésztette őket. Kivonta a kitinpáncélból a cukrot. A gyártók külső áramkör felé irányították a mikrobák oxidációja közben felszabaduló elektronokat, vagyis az időmérő szerkezete felé.

Az óra önmagában nem okozott volna társadalmi változást. Azonban a valóság show-kon felnőtt nemzedék számára több lett, mint egy praktikus eszköz – szórakozássá vált.

Hajsza Hunyadi úr után

Fölpillantottam a bágyadt tavaszi napra. Utáltam a budai vár alatt húzódó bázist, de megint oda hívattak „tisztogatni”. A kazamatákat száz éve, még a második világháború alatt alakították át laboratóriumokká, de hiába burkolták a kőfalakat vidám színű műanyag lapokkal, az a jellegzetes, mohos sírboltszag még mindig ott ólálkodott.
Körbepillantottam, de egy izgága turista sem volt közel s távol, így beléptem a Halászbástya tövében a Magánterület feliratot viselő ajtón. Megkerültem a vegyszeres polcot, és belebámultam a következő ajtó poros kukucskálójába. Miután azonosították a retinámat, kinyílt az ajtó és a szokott kriptaszag helyett parfümillat csapott meg.

Sose szólj be varázslónak!

– Hé, a tetves anyádat lökdösd, ne engem! – csattantam álmomból fölriadva. A ló és a lovasa egy pillanatig kidülledt szemmel meredt rám, majd az előbbi nyihogva fölágaskodott, az utóbbi meg ordítva leesett.
– Te beszélsz! – jelentette ki vádlón Alder herceg, miközben feltápászkodott a porból.
– Én? Dehogy! A gyíkok nem beszélnek. Beverted a fejed?
– Nem, ép eszemnél vagyok. Igenis beszélsz – makacskodott. Alaposan megnéztem magas homlokát, barna szemét, no meg a szétnyíló ingen át kivillanó csupasz mellkasát. Micsoda hapsi!
– Mit keresel errefelé? Azonkívül, hogy gyanútlan gyíkokat molesztálsz?
– Vigyázz a szádra, pondró, vagy....
– …vagy megkeserülöm, tudom – sóhajtottam. – Szóval mi szél hozott erre, hercegem?
– Apám olyan százrőfös vásznat akar, amit át tud húzni a gyűrűjén.
– Dilis öreged van – bólogattam.
– Sértegeted Ottomán királyt? – kapott a kardjához, ám nem húzta elő. Gondolom, a Becsületkódexben nem szerepelt fegyvertelen gyíkokra vonatkozó kitétel.

Csak egy mottó

Ahogy megláttam a tömeget, megértettem, miért nem engedélyezték a Lánchídon a tüntetést: féltek, hogy leszakad, hiszen minden tüntető száz kilogramm felett járt. Különös érzés volt elvegyülni közöttük, a testem ide tartozott, de a lelkem a régi kommandósé volt.
Felpillantottam a Millenniumi emlékműre, innét nem láttam a kedvenc domborművemet, a Háború és Béke kétlovas kocsiját. A meleg szeptemberi nap izzadságcseppeket csalt a kövér arcokra. Elkaptam egy-egy mondatfoszlányt, mit burokba font a kilátástalanság. Valaki Norbit, a fittnesz-gurut emlegette. Megvetően felhorkantam. Ostobák! Ahogy Nietzsche sem tehető felelőssé az antiszemitizmusért, úgy Norbi sem a későbbi kövér-gyűlöletért!

Ébredés

Belöktem az ivó ajtaját és körbenéztem. Odakint ráborult az éj a városra, és az ablakokon belopakodó homályt nem tudták elűzni a fáklyafények. Míg a kurtizánnál enyhítettem magamon, megtelt emberfajzatokkal a kocsma. Egyetlen üres asztal húzódott a sarokban, a tál főzelék, a kancsó bor és kupa jelezte, hogy imént állhatott fel a gazdája. Talán szükségét végzi... mindegy, nagy léptekkel átvágtam a helyiségen, és letelepedtem.
 A kocsma népe csak egy pillantásra méltatott, majd folytatták a beszédet. Nem bámulták meg széles, ováldad vállpáncélomat, és a belőlük égnek meredő négy-négy mérgezett tüskét; és meglepetésemre még vaskos szemvédőm, és eltakart állam felett is elsiklottak.
Belepislogtam a kancsóba. Félúton csillant benne a vörös nedű. Kibontottam az agyaraimat takaró fűzőt, és kortyoltam, de fél szemmel a fajgyűlölő embernépséget pásztáztam. Ashionnak hála, rám se hederítettek, és bár ezt furcsálltam, felidéztem istenem tanait, miszerint, amit egy asha nem ért, az nem is tartozik rá.

Kis habozás után asztalra borítottam az erszényem tartalmát. Büszkeség töltött el az emlékre, hogy tizünk közül, kit a számolás művészetére választott a démonmester, én éltem túl egyedül. Azt gondolom, okos vagyok. Persze, mások szerint nem, csak jobban tűröm a korbácsot.