Calderon avagy hullajelölt kerestetik - 5. rész

(Új olvasóknak: előzmények)

Másnap Calderon szerencsétlenségére egyszerre ért a lifthez a kadétokkal. Azok udvariasan tisztelegtek és előreengedték a kapitányukat. Calderon megérezte Taina hajának narancsillatát, és teste azonnal reagált. A férfi káromkodott gondolatban, és dühösen rászólt a kinyíló ajtó előtt piszmogó kadétokra:

– Még ma kiszállnak?!

Egész nap ingerült volt. Egy darabig próbálta palástolni, de Hegamon piszkálódásai hallatán úgy döntött, nem erőlteti az udvariasságot. Ezeknek legyen kedves?

Ebédig pokollá tette a tisztikar életét. Az egyik lánykadét, Janka Hell sírógörcsöt kapott. Jakusi, a műszaki tiszt személyi lapjára bejegyzés került, mert a vezérlő szélén az egyik műszer poros volt. Calderon fagyosan megjegyezte, ha a takarító-robotokat is képtelen beprogramozni, akkor hogyan boldogul egy csillagrombolóval? A nagydarab kínai halántékán lüktetett az ér, de több esze volt, semhogy tiszteletlen legyen. Egy hadihajón ellenvéleményt egyedül a másodkapitány és az orvos fogalmazhatott meg.

A köpcös másodkapitány sem maradt ki a jóból. Calderon ráreccsent, hogy kötelesség-mulasztásnak tekinti, ha csak írásban tájékoztatják az aktuális határidőkről.

– Ami azt illeti, holnap estig le kell adni a kézifegyver- és lőszerstatisztikát, uram – mondta Hegamon.

Vajon hogyan fest egy ilyen statisztika? Calderon ismerte saját tudásának határát, tudta, hogy képtelen lenne profin megcsinálni.

– Helyes. Kadétok, lépjen elő, aki kapitányi szakos!

Két fiú lépett elő.

– Nagyszerű! Holnap délig elkészítik a statisztikát, és benyújtják Hegamon másodkapitánynak. Amennyiben hibátlan, úgy a személyi lapjukra felvezetem az önálló munkáért járó dicséretet. Hegamon, maga leellenőrzi és elküldi.

A megdöbbenéstől a másodkapitányban egy pillanatra benne szorult a hang, de nem sokáig:

– Uram! Ez teljességgel szabálytalan! És tisztességtelen is, ez a kadétok kihasználása!

– Dehogy. Lehetőséget adok a kiemelkedésre, ha van valami személyesebb bejegyzésük, könnyebben kapnak munkát. Persze, nem kötelező vállalniuk.

A két kadétról lerítt a lelkesedés. Boldogan várták a feladatot, hiszen tényleg hatalmas lehetőség volt egy igazi statisztika, egy valódi hadihajón. Hegamon másodkapitány is látta a csillogó szemeket.

– Maga a kapitány, azt tesz, amit akar. De nem várhatja el, hogy én ellenőrizzem a munkát!

–  A kadétok oktatása tudtommal a másodkapitány feladatköre. Egy kapitánynak sok dolga van nélkülük is.

Hegamon arca vörössé vált, a halántékán lüktetni kezdett az ér. Calderon egy pillanatig attól félt, agyvérzést kap az öreg.

 – Uraim, ebédidő – mondta Anerra doktornő. A szelíd öregasszony hangjából kortalan nyugalom áradt.

Calderon biccentett és kifelé indult. Egy pillanatra eltöprengett rajta, hogyan enyhíthetné a helyzetet. Vallja be Hegamonnak, hogy életében nem látott lőszer-statisztikát? Attól kapna igazán gutaütést.

Elindultak az egy szinttel lejjebb lévő ebédlőbe. A csillagrombolón nem volt vészlépcső, mindenhova lift vitt. Calderon érezte, ahogy a felvonó láttán görcsbe ugrik a gyomra, nyomasztotta a lehetőség, hogy újra rosszul lehet. Belépett a liftbe a tisztekkel, és hirtelen eszébe jutott Taina finom masszírozása, arról meg az éjszakai álma. Teste rögvest reagált.

Fenébe! Calderon úgy döntött, mégis elmegy Frankhez. Ha ez így folytatódik, még egy hónapot se fog kihúzni a hajón.

Ebéd alatt, miközben komótosan befelé lapátolta a túlízesített algakását, azon morfondírozott, hogyan lépjen le a hajóról. Szabadságot nem vehetett ki. Holnap leteszik a Weirt bolygón a rakományt és valószínűleg új feladatot kapnak.

Mire visszaértek a vezérlőbe, eszébe jutott a megoldás.

– Lox! – szólt oda a lapátfogú személyzetisnek. – Intézze el a papírmunkát, szabadságolom négy napra a hajót. Elvégezzük a kötelező szervizt.

– Igen, uram – felelte a karikás szemű fiatal férfi. Calderon tűnődve nézte. Vajon mi nyomasztja Loxot? Már fogalmazgatta, hogyan kérdezzen rá diszkréten, amikor Hegamon odacsörtetett hozzá.

– Uram, mi ez az egész? Nem kell megjavítani a cirkálót! Biztosíthatom, minden berendezés tökéletesen működik, az elődje nagy figyelmet fordított erre is.

– Minden tíz évben ellenőrző szervizre kell vinni.

– De ez még csak a kilencedik év – felelte a köpcös másodkapitány gyanakodva.

– A Szabályzatban szó szerint az áll, "minden tíz évben egyszer", nem pedig "tizedik évben". Nem sokára megürül egy dokk a Peltrán.

– Nem is oda tartozunk!

– Na, látja! Annál jobban örülnek majd nekünk. Kadét, tárcsázza a peltrai szervizcsarnokot! A vezérigazgatót.

A főnököt csak negyed óra várakozás után sikerült elérni. Calderon gyorsan felmérte a fickót, azon tűnődve, milyen hangot üssön meg. Minden makulátlan volt a negyvenes férfin, a vezető eme tökéletes példányán. Az íróasztal előtte azonban mást sugallt; a művészi rendetlenségből félretett logikai kockák kukucskáltak innen-onnan.

Calderon bemutatkozott és – a szokásával ellentétben – azonnal a lényegre tért:

– Volna egy problémám, Rix úr. El kéne sikkasztani a hajómat pár napra, és ezt az ön csarnokában tenném.

– Pontosabban? – Rix úr szemében egyértelműen érdeklődés csillant.

– Nos, láttam, hogy a kihasználtságuk mindössze hatvan százalékos. Mi nem az önök körzetébe tartozunk, de el tudom intézni, hogy magukhoz menjünk, ha némi kedvezményt tud nyújtani.

– Mi a jó önnek a kedvezményben? A szervizt nem a hajók fizetik, hanem a Flotta központi költségvetése.

– Egy kis soron kívüli szabadság jól jönne. Hallasi grófné meghívott az idei bálsorozatra. Tudja, hány szexis nemeslány vár rám? Amíg a hajót ellenőrzik, tiszteletemet tenném náluk. Nemsokára megürül a 106. dokk, tökéletes lenne a hajómnak. – Calderon vállat vont a férfiúi lojalitásra számítva. Nem csalódott, az igazgató elnevette magát.

– Nos, öt százalékot megajánlhatok.

– Harminc. Ez még csak a kilencedik évünk, elég lenne jövőre vinnem a hajót.

– Legyen tizenöt.

– A huszonöt jobban hangzana – mosolygott őszintén a kapitány. Az igazgató jókedvűen csóválta a fejét, láthatólag ugyanúgy élvezte a pezsdítő szópárbajt.

– Húsz, de kérek az admirálisától engedélyt.

– Rendben.

Pár szót még váltottak, azután Calderon bontotta a kapcsolatot. Az egyik kadéttal felhívatta Oregon admirálist.

– Igen? – szólt bele az admirális bemutatkozás nélkül.

– Jó napot, uram, én Calde...

– Tudom, ki maga. Térjen a lényegre! – morrant a szikár férfi. A képernyő élesebbé tette arca kontrasztjait. Határozottan halálfeje volt.

– Uram, engedélyt kérek, hogy a hajó kötelező szervizét a Peltrán végezhessék el.

– Miért?

– Kiemelten fontosnak tartom a jó műszaki állapotot olyan időkben, amikor az anarchisták biofegyverrel támadják a hajókat. A HTX-veszély…

Az admirális megdöbbent, majd a szeme elsötétült. Calderon rájött, hibázott, és azonnal hangot váltott.

– Ismerem az igazgatót, uram – mondta szerényen. – Nekem húsz százalékkal olcsóbban megcsinálja. Annyi a hátránya, hogy nem lehet időpontot választani, most van szabad dokk.

Oregon admirális meredten nézte. Volt valami furcsa a tekintetében. Amikor megszólalt, a hangja a szokásosnál is csikorgóbb volt:

– Jól hangzik. Majd gondolkozom rajta. Egyéb?

– Nincs, uram.

Oregon bólintott, és köszönés nélkül kilépett a vonalból. Calderon ingerülten elhúzta a száját. Mi az, hogy gondolkozik?

***

OREGON admirális nem volt jó ember, ez nem szerepelt a munkaköri leírásában, márpedig ő tökéletes tisztnek tartotta önmagát. A lélek az ókatolikusok szerint a fejben, az Ősöket imádók szerint a gyomorban lakozik. Az övé gyomorpárti lehetett, mert onnan indult felfelé egy feszítő érzés, ami egészen a torkáig hatolt.

Remélte, hogy soha többé nem kell látnia a fiatal kapitányt. Parancsot teljesített, ennyi. Nem kéne ezen töprengenie. Természetesen meg kell tiltania a szerelést.

A számítógép asztalra vetített billentyűzetét bámulta. Négyszáz ember van a Wellstonon. Ha balul sül el a terv… Milyen fiatal ez a Calderon!

Kikereste a számítógépen a hajóról érkezett leveleket. A szeme előtt a levegőben megjelent Hegamon feljelentése, valami kadétverekedés eltussolásával vádolta a kapitányt. Oregon belenézett a másik levélbe is, Calderon a helyettesét méltatta. Valószínűleg kölcsönösen a pokolba kívánták a másikat, ám a legérdekesebb a jellembeli különbség: míg a fiú előléptetné az ellenségét, addig a kiváló tiszt áskálódik. Fölöttébb érdekes.

Oregon az ujjaival dobolni kezdett az asztalon. Nem adhat engedélyt, Terra tábornok haditörvényszék elé állítaná. Bár… hatvanévesen az ember már nem a haláltól tart, hanem, hogy utána mi lesz. Négyszáz család! Szülők, akik talán utoljára látják a fiukat. Feleségek, gyerekek, akiknek minden pillanat, minden ölelés kincsként marad meg. Pokolba a titkosszolgálattal! A terv egy hét múlva is működik…

– Parancsnok, egy házaló ügynök keresi! – Beller tizedes hangja csendült az asztali rádióban.

– Hogyan? Mire vár, dobja ki!

– Azt üzeni, mindenképp mondjam meg, hogy Terra tábornok ajánlásával jött.

– Már megint?! Na, engedje be!

Oregon bosszúsága csak megjátszott volt. "Terra tábornok ajánlása" mindig titkosügynököt takart. Valószínűleg hírt hoz. De miért ide? Tele van poloskákkal az iroda!

Egy kedélyeskedő, zsíros hajú férfi lépett be, azonnal beléfojtva az admirálisba a szót:

– Á, admirális, engedje meg, hogy bemutatkozzam: Grion Kivato vagyok. Gyönyörű, exkluzív dolgokat hoztam. Vannak csuklóra szerelhető rádióadóim, asztaldísznek látszó zavarókészülékeim, rejtett kamerák. Ha tudni akarja, hogy megcsalja-e a felesége, nyakékben, gyűrűbe elrejtve is tudom ajánlani!

– Nincs sok időm, csak röviden.

– Persze, természetesen! Velem üzletelni öröm a vevőnek. Itt van például ez a kis aranyos. Megzavar mindent, ha bekapcsolja, így ni...

Az ügynök megnyomta a kis gombot és azonnal hadarni kezdett:

– Admirális, el kell téríteni a Wellstont. A titkosszolgálat még nincs kész! A hajót vissza kell hívni, mielőtt lecsapnak az anarchisták!

– Megoldom.

– Rendben – derült fel az ügynök arca, majd visszakapcsolta az apró készüléket. Mintha a mondat közepén tartana, folytatta az áru dicsőítését. Később még, kizárólag az álca kedvéért, rábeszélte az admirálist két termékre. Oregon savanyú képet vágott a kifosztásához.

Aztán csak bámulta az ügynök után becsukódó ajtót. Megkönnyebbülten sóhajtott. De utána elkomorult. Mi az, hogy a csapda nincs kész? Ha feleslegesen áldozzák föl a hajót…!

Oregon ingerülten dobolni kezdett az asztalon.

Aztán abbahagyta, mert a hang olyan volt, mint egy sortűz.