Calderon avagy hullajelölt kerestetik - 6. rész

Taina frissen, jókedvűen ébredt. Felöltözött, de még túl korán volt, így visszament a fürdőbe, és a hajával piszmogott; kibontotta újra a fekete kontyot és bonyolult fonásba kezdett.

A kapitányra gondolt; mintha ezer maszkja lenne a férfinak, attól függően, kivel beszél. Taina lenyűgözve leste az átváltozásokat. A japán kultúra alapja az „arc”, megőrzéséért bármit megtennének, és Calderon művész volt, mesteri szinten űzte a metamorfózist. A lány egy hatalmas, gyönyörű, de beteg sólyomnak látta, aki néha felszáll, kecsesen és vakmerően, aztán visszahull a földre, a szárnya alá dugja csőrét és nem törődik a verebekkel. Az olyanokkal, mint Hegamon, akik végképp kevesek ellenségnek.

Taina elmosolyodott, és belenézett a fürdőszoba tükrébe, miközben folytatta a fonást. Tegnap azért Calderon odacsapott az elszemtelenedő tiszteknek. Szegény Hegamon!

 

És szegény Calderon! Vajon milyen lehet Mara, aki a két barát közé állt? Taina tűnődve megnyalta a száját.

Igen, Frank és Calderon barátok, érezni, milyen erős kapocs feszül közöttük. Calderon mással hol manipulatívan, hol türelmetlen lekezeléssel bánt, de Frank őszinteséget, sőt nyílt gorombaságot kapott. Calderon egyenrangúként sértegette, de ő volt az is, akitől a pánikroham idején segítséget kért.

Vajon kicsoda Mara, akit a liftben említettek?

„– Amit Marával tettél! Sohasem szeretted, csak játszottál vele! Jó kis dugás volt, nem több! Játék!”

„– …Mara boldog volt velem, bármit hiszel is, te nyomorult! Vizsgáltasd meg magad!”

Taina befejezte a konty elkészítését, és leengedte a kezét. Mara aljas nő lehet, ha mindkettejüket faképnél hagyta...

A kapitánynak friss a seb, még fáj Mara, de úgy tűnt, már nincs kapcsolatban a nővel, vagyis az ujján hiába van jegygyűrű, ezek szerint szabad ember. Taina egy pillanatra zavarba jött a gondolatra.

Igen. Tetszik.

Nézte önmagát, a mesterien font, ébenfekete kontyot, és arra gondolt, milyen rég volt már, hogy így érzett, hogy valaki így megihlette. Kivette a szekrényből a használaton kívüli sminkkészletét és kifestette magát, leheletvékonyan, elegánsan, majd a narancs illatú parfümből is kent a füle mögé. Gyönyörű volt. Ünnep van ma, ünnep, mert érzi, hogy nő. Ünnep, mert régen érzett így, és oly tökéletes ez a pillanat.

Az órára pillantott, indulnia kellett. Kilépett a fémszürke folyosóra, ahol már a többi tiszt is ott állt, és halkan zsibongva beszélgetett. Taina mosolya ráragyogott az emberekre, köztük a kapitányra, aki kivételesen idejében felkelt. Taina nem akart tőle semmit, pusztán hálás volt a pillanatért, amivel akaratán kívül megajándékozta őt a vonzó férfi.

Hegamon másodkapitány is kijött a kabinjából, és a csapat megindult lefelé, a hatodik emeleti ebédlőbe. Taina véletlenül Calderon mellé került a liftben.

– Teljes harci díszben? – szólt Calderon, amikor rájuk zárult a felvonó ajtaja. A tisztek kíváncsian fordultak a lány felé.

Taina meglepve pillantott a férfira. Először ügyetlen viccnek vette, de a kapitány hideg szeme nem hagyott kétséget.

Azt hiszi, kell nekem – gondolta döbbenten Taina.

A pillanat bemocskolódott. Hirtelen úgy érezte magát, mint valami idétlen tini, aki jóképű kapitánya után sóhajtozik. Zavartan félrenézett, az arca merev lett a megaláztatástól.

Aztán rájött, a kapitány pontosan ezt akarta elérni: elejét venni bármi személyesnek. Tainában fölhorgadt a düh. Ő nem egy karót nyelt másodkapitány, akivel Calderon csak úgy szórakozhat!

– Parancsol, uram? – fordult vissza, és higgadtan a férfi szemébe nézett. Az a fajta nyugalom volt ez, aminek láttán odahaza nagyapa sürgősen eltávolította a modortalan vendégek mellől, nehogy az ölükbe tálalja a forró teát.

– Szép a kontya – vetette oda hűvösen Calderon és kiszállt a liftből. Taina dühe fokozódott.

– Köszönöm, uram. Egy pillanatra úgy tűnt, kellemetlen megjegyzést tett a külsőmre. Örülök, hogy tévedtem – mondta, közben udvariasan rámosolygott a meglepett Hegamon másodkapitányra, és kilépett ő is a folyosóra.

Calderon hátra se nézett, úgy felelt:

– Ne aggódjon, a külseje nem olyan figyelemreméltó.

– Ez fölöttébb megnyugtató, uram – célzott a kadétlányos botrányra Taina.

Calderon ingerülten, gyors mozdulattal megfordult:

– Szórakozik velem, Tives?

– Nem, uram. Tisztelem a rangját, uram – felelte ő csodálkozó babaszemekkel.

A rangját, nem őt. Calderon felvillanó szemében az ült, hogy érti a sértést. Hegamon másodkapitány viszont nem értette, és kerek arcán mérhetetlen felháborodással Taina segítségére sietett:

– Kapitány, kérem, ne inzultálja a kadétot!

– Inzultáltam volna?

Ez volt az a pillanat, amikor Calderon arca elborult, sikerült igazán feldühíteni.

Taina elérte, amit akart, így udvariasan biccentett:

– Bocsánatot kérek, ha már kora reggel tönkretettem volna a csíjét.

Calderon sötét arccal, értetlenül bámult vissza rá. De aztán a vonásai felengedtek, látszott, megértette, mi történt. Taina ugyanúgy képes megalázni más előtt, és kibillenteni a nyugalmából, ahogy ő az imént a lánnyal tette. Egyenrangú ellenfelek.

Egy-egy, üzente Taina hűvös mosolya, és látta, hogy Calderon meglepetten, de vidáman megcsóválta a fejét.

Szavak nélkül is értették egymást.

***

A délelőtt mozgalmasan telt el. Calderon néha aggódva pillantott Hegamonra. Tartott tőle, hogy az öreg valóban gutaütést kap, ugyanis Oregon admirális engedélyezte a szerelést, így nem hivatalosan azonnali szabadságot kaptak.

A legénység ujjongva fogadta a hírt, hogy öt napra eltávozást kapnak. Rekordsebességgel pakoltak ki a Weirt bolygón, tízre készen lettek, majd villámgyorsan kerítettek egy kompjáratot.

Calderon a tiszti kart a hajón tartotta, mert le kellett vizsgáztatni a kadétokat. Hivatalosan három nap múlva letelik az egyéves gyakorlati idő. Másnap már újak jönnek.

Miközben a hajó elindult a Peltra szerelőcsarnoka felé, a vezérlőteremben megkezdték a feleltetést. 

Calderon a hajó navigálására hivatkozva ügyesen kibújt a feladat nagy része alól. Az írásbeliket az első tiszttel értékeltette, a szimulátoros gyakorlati vizsgát a navigátorra lőcsölte, végül csak az asztrofizika szóbeli maradt rá, amitől Hegamon szívós ellenállása miatt nem sikerült megmenekülnie. Calderon órákon keresztül feleltette a kadétokat, a délután végére már csak a névsor utolsó tagja, Tives maradt.

– Taina Mamamoto Tivesgei!

A tisztek idegesen egymásra pillantottak. A vezérlőterem megtelt feszültséggel.

Calderon visszafojtotta a vigyorgást. A reggeli pengeváltást a lánnyal számos másik követte; míg a körülöttük lévők azt hitték, mindjárt vér folyik, addig ők ketten élvezték a helyzetet. Tives másféle módon űzte a Játékot, hiszen a kulturális gyökerek is mások voltak, de a lényeg ugyanaz maradt. Mesterien bánt a virágnyelvvel, olyan oldalvágásokat tett, hogy Calderon a fejét kapkodta, miközben a lány könnyedén fenntartotta a „védtelen kadét, akin hatalmaskodnak”- látszatot.

– Mi is akar lenni, fiam? – kérdezte Calderon hűvösen, amikor Tives elé állt felelni. A férfi a fekete kapitányi székben ült, de előredőlt, úgy mustrálgatta az előtte álló apró lányt.

– Navigátor, uram – jött a válasz. A hang szerény, de a tekintet gránitkemény.

– Á, persze. Akkor magának sokat számít az asztrofizika-osztályzata. Egész jövője dől el ebben a percben. Calderon látványosan kiélvezte a helyzetet.

– Nos, kadét, kezdjük valami egyszerűvel! Mikor veszíthet impulzust a protocsillag?

– Ha két vagy több részre válik szét. Ekkor forgási energiájának egy része keringési energiává alakul, uram. Ez ad magyarázatot a szoros kettős és többszörös rendszerek keletkezésére.

– Igen. Amikor a zsugorodó protocsillag belsejében a hőmérséklet csökken, egy-két könnyebb elem fúziója megindul, melyek ezek?

– Berillium, lítium és a bór.

– Meddig folytatódik a zsugorodás?

– Míg meg nem kezdődik a centrumban a hidrogénfúzió, és olyan intenzív nem lesz, hogy képes legyen egyensúlyba hozni a csillagot. Ekkor...

Calderon kényelmesen hátradőlt a kapitányi székben, és miközben hallgatta a feleletet, Marára, a meghalt feleségére gondolt. Zavarta, hogy így kívánja a kis japán lányt, de már rájött a magyarázatra: Taina ugyanazt a narancsillatú parfümöt használta, mint Mara. Valószínűleg valami érzelemátvitelről lehet szó, majd megkérdezi Franket.

A lány közben befejezte, és várakozóan állt.

– Jó válasz, kadét. Beszéljen a globulákról!

Calderon megigazította a zakója ujját, és próbálta nem a lány kecses alakját figyelni.

Frank biztosan dührohamot kapna egy ilyen kérdéstől. Nem, jobb hagyni ezt a dolgot, Tives úgyis elmegy ma este, és soha többé nem találkoznak, nem látja a makacs száját, az okos arcot, csípője ívét. Némi üresség támadt benne a lány hiányára gondolva; ezen tűnődött, miközben kérdezgette. Tives tudása nem volt tökéletes, nem érte el a maximumot. Szívesen adott volna jelest, de Hegamon biztosan tiltakozna.

Calderon a másodkapitányra pillantott. Lényegében, akármit mondana, az öreg tiszt úgy is ellenezné…

– Nos, ennyi elég. Hegamon, örülnék, ha maga osztályozná Tivest, nem szeretnék elfogultnak tűnni. Egyetért a hármassal?

– Ez sokkal jobb volt. Szinte ötös – értékelt habozva a másodkapitány.

– Ne legyen nevetséges, Hegamon! Még hogy ötös! – legyintett megvetően Calderon.

– Kapitány, a kadét megérdemli a kiválót! – csattant azonnal a válasz.

A vezérlőteremben ülő többi tiszt is hangot adott az egyetértésének. Calderon fintorgott, de végül kegyesen beleegyezett:

– Rendben. Csakhogy jobb legyen a statisztika.

– Köszönöm, uram – felelte fegyelmezetten Tives.

Egyedül Calderon látta az udvarias maszk mögött meglapuló kuncogást, és a lány kecses, hálás biccentését.