Talabér Melánia: A bál (fanfic)

kép: pinterest

 A novella a Vágymágusok fanfic kiírásra érkezett:

Földanyára mibe keveredtem? Alkut kötöttem Ras parancsnokkal, ha segítek neki és Lidércnek megtudni a király titkát mért akarta megölni saját fiát Karlal herceget akkor elintézi, hogy se nekem se az öcsémnek nem kell a hadseregbe szolgálnia és megtartja titkomat, hogy lány vagyok egyben egy szipoly is, akinek nem lenne szabad élnie.

      Elkészült a terv. Első lépésként helyet kell cserélnünk Roannal. Ras parancsnok kitalált egy ürügyet mért kell haza mennem ő pedig elkísért ne legyen feltűnő, hogy egyedül utazóm meg persze hogy biztos legyen abban nem futamodok meg.

      Mikor haza értem helyet cseréltünk fivéremmel. Roan ment vissza Ras parancsnokkal én pedig a hintómban követtem őket már a bálra úri hölgynek kiöltözve úgy ahogy az ősi családokhoz illik. Miután testvéremet a többiek szeme látára felkísérte a parancsnok a szobájába csak hogy mindenki tudja nem kell keresnie senkinek, rá zárta a háló ajtaját legkisebb esélyt adva a lelepleződére. Ras hátasa helyett hintómba szállva elindultunk a bálba.

      A királyi kastély nem messze a városközpont után, óceánra néző sziklaszirtre építették. Közel a vízhez mégis messze, legalábbis oly messze, hogy csak a nagyobb, vadabb mágikus erő bőszíti fel a természetet. Régi legenda szerint voltak, akik király árulásnak a súlyát nem bírva levetették magukat a kastély egyik ablakából, minthogy vérbálba küldjék őket. Nem akarok bele gondolni abba milyen halált halt az kit a tenger tépett szét és vére a habokat vörösre festette!

-     Kérlek ne feledd a terve Roan! – zökkent ki a gondolataim közül Ras parancsnok.

-     Riana, Ras parancsnok! Tudom még nem dolgozta fel teljesen, hogy miért is tűnt úgy mintha szőlőcske volnék, de legyen szíves meg adni azt a tiszteletet, ami egy úri hölgyhöz illik.  Már persze ha még nem felejtette el ezt a kis apró illemet. – automatikusan visszavágtam, de közben eszembe jutott kivel is beszélek és visszafogtam az éles nyelvemet – Természetesen nem feledtem.

-Lidérc nem akarja, hogy az ő tanácsadója, végképp nem az ő „húgának”, akit mi tudunk, hogy egy és ugyanaz, bármi baja essen. Folyamatosan figyelni fog bármi olyan baj van, amit úgy gondol nem tudsz egyedül megoldani, közbelép és segít.

-     Értem.

      Ahogy válaszoltam a hintónk megállt a kastély bejáratánál. Ras kinyitotta a kocsi ajtaját, kiszállt majd kisegített engem is. Belekaroltam a kísérőmbe és miközben felértünk a lépcsőn még egyszer fejben átfutottam a tervet. Elkell jutnom Kilgram király dolgozó szobájába eközben a parancsnok megpróbálja feltartani öt, hogy nekem minél több időm legyen bármilyen hasznos információt szerezni.

      Belépve a bálterem ajtaján hatalmas fényáradat vesz körbe, rengeteg a vendég és sajnos a mágus is. Féken kell tartanom a szipoly énemet mert ez az ünnepi bál könnyen az én vérbálommá is válhat.

-     Sok sikert! Kérlek nagyon vigyázz magadra! – valószínűleg Rasnak is hasonló gondolatok járhattak a fejében. Bólintottam.

      Megszorította a kezem és tovább állt én meg neki álltam olyan helyet keresni, ahol a lehető legkevesebben vannak ugyanakkor még a királyra is rálátásom legyen, aki a táncterem lépcsőfokokkal elválasztott részén a trónján ül és nézi a mulatozókat.  Tekintetéből rí, hogy fontosabb dolga is akadna, mégis itt kell töltenie azt a kevéske idejét is, ami van.

      A királynő széke üres. Vajon megfogadta tanácsomat és azért nincs itt, hogy elrejtse egy kis szipoly növekszik a hasába? Vajon sikerült beszélnie Roannal és Kimcse nénivel, hogy ilyenkor hogyan tudják titokban tartani a gyermek kilétét, úgy ahogy nálam is tették? Ezernyi kérdés válaszok nélkül.

      Elkalandoztak a gondolataim és arra eszmélek, hogy a parancsoknak már sikerült oda férkőznie a királyhoz. Földanyánkra! Nem tudom mennyi időt veszíthettem, de el kell indulnom. Hála Lidérc jó memóriájának és persze az enyémnek tudom merre kell indulnom, hogy oda érjek, ahova kell.

      Már majdnem ott vagyok a dolgozó szobánál, mikor belebotlok két járőröző máguskatonába. Már túl késő elrejtőzni, így megpróbálok a lehető legtermészetesen viselkedni.

-     Szép estét kisasszony! Segíthetünk esetleg? Tán eltévedt? Tessék jönni visszakísérjük a bálterembe! – hajoltam meg mindketten. Nem gondolják, hogy egy ily törékeny lány önszántamból jött ide és nem azért, mert eltévedtem, így könnyen az én oldalamra billenthettem a mérleget.

-     Elnézésüket kérem jóurak való igaz, eltévedtem! Legyenek szívélyesek és kisérjenek vissza a kisérőm már valószínűleg halálra aggódja magát miattam.

-     Természetesen! -mondja a másik – Kövesen kérem bennünket mutatjuk az utat!

      Elindultak én pedig utánuk. Reméltem nem kell használnom, de úgy gondolom ebben az esetben nem tehetek mást. Lidérc adott egy nagyon erős kábító fűt azt mondta, hogy akár egy nagyon erős képzett mágust is ledönt a lábáról, ha legalább három másodpercig az orrához és a szájához tartom és belélegzi. Azt a mágust vettem célba, akiből nagyobb mágikus erőt éreztem. Ráugrottam hátulról és úgy tettem ahogy Lidérc mutatta. Nem kellet sok idő, hogy hasson a szer és mire a másik vágymágus észbe kapott a társa már ájultan esett össze. De ez volt a könnyebbik része.

-     Mit műveltél te céda? Ezért most meglakolsz!

-     Kérlek, szeress! – simogattam meg a kastély falát és reménykedtem benne, hogy segít nekem ugyanis Lidérc sehol sincs!

Ekkor hirtelen a semmiből a mennyezetről leeset egy kődarab, ami pontosan a rám támadó katona fejére eset, ezzel harcképtelené tette.

-     Köszönöm! – ahogy kimondtam a szót megsírogattam a falakat és a vár olyan mintha dorombólt volna a kezem alatt.

      Be kell mennem a dolgozószobába, de előtte elkellet tüntetnem a katonákat mielőtt még több jelenik meg. A legközelebbi komódhoz húztam a mágusokat és elrejtettem őket.

      Már épp benyitottam volna az ajtón amikor két kard egymásnak csapásának hangját riadok meg. A szobából jön. Benyitok és meglátom a két herceget, hogy élet halál harcot vívnak egymással. Mind a ketten meglepődve megnézik az új jövevény, nem számítottak rá bárki is megzavarhatja a párbajukat. Lidérnek a bal kezén egy kisebb vágás és az oldalán is véresnek látom a zekélyét, amit szabad kezével próbál leszorítani csökkentve a fájdalmát és a vérveszteség mennyiségét, Erdon hercegnek csak a jobb lábán van egy kisebb vágás. Rianna, hogy lehetsz ennyire kíváncsi, mindenbe bele kell ütni az orrod, ugye?

-     Hát Ön meg kicsoda és mit keres itt? – kérdezi a herceg felém fordítva a kardját.

-     Őt hagyd ki ebből! Ez a mi táncunk! Rianna menekülj!

-     Ááá szóval ér neked annyit ez a leány, hogy megvédd? Hát akkor játszunk piszkosan!

Minden olyan gyorsan történt nem tudtam reagálni. A herceg egy szempillantás alatt mögöttem termet és a nyakamhoz fogta a kardját. Éreztem a kard hidegét a bőrömön, a kibuggyanó meleg vért ahogy lefolyik a vállamra vörösre festve szeretett ruhámat. Lidércet még sose láttam annyira elveszettnek, mint ebben a pillanatban. Valamit szeretnék tenni érte, de mit?

-     Erdon herceg! Biztos, hogy jó dolog egy ősnemesi család tagjának a nyakához kardot fogni? Ha megöl engem akkor vele együtt a családom támogatását is elveszíti, ha egyszer ön valaha is trónra ül!

-     Ha jól emlékszem Rianna igaz? Szépvölgyi nemde bár? Nem veszem sok hasznodat! Nem kár, ha meghalsz hiszen így is az egész ország azt hiszi, hogy felségáruló az összes ember a családodból. Nekem az csak jó, ha egy árulóval kevesebb rontja a levegőt az országomban. Egy emberel kevesebb ki lázadást szítana ellenem.

-     Azonnal engedd el! – kell védelmemre Lidérc – Krash!

      A herceg eldob magától, hogy kitudja védeni a tűzgolyó támadást. De balszerencsémre egy üvegablaknak csapódok akkora lendülettel, hogy az kitörik mögöttem. Nem látok alattam mást csak a kék végtelent egy őserőt aki alig várja, hogy megkapja azt, ami kell neki. Azt amitől csillapodhat haragja. Vért és halált!

      Zuhanás közbe nagyon sok mindenre gondolok arra, hogy Roan ott vár bennünket a négy fal között bezárva hogy visszatérhessen az otthonába, arra hogy Ras parancsnok biztos még Kilgram királlyal beszélget, édesapámra ki nem is oly bolond mint sokan gondolják, Kimcse nénire aki valószínűleg ha megtudja meghaltam össze törik a szíve hisz lánya helyet lánya voltam, a meg nem született kis szipolyra aki mellett ott akartam lenni, Lidércre mikor rájön arra hogy engem kért meg tanácsadójának ki férfi ruhába kényszerült közben végig a gyengébbik nemhez tartoztam , de arra nem hogy mi történik velem mikor elveszek a tenger habjaiba és átadom magam a Földanyának.

      Utolsó dolog, amit hallok, hogy Lidérc utánam ugorva az ablakon kiáltja a nevemet.