2018. december 30., vasárnap

2018

Elmúlt az idei év is, és tűnődtem, hogy írjak-e összesítést, mert kicsit döglött év volt, és ugye holtakról jót, vagy semmit. Aztán végigpörgettem a blogot, és kiderült, mindenfélét csináltam, csak nem vettem észre, mert lekötöttek más bajok. Az idei év másoknak is kemény volt, meglepő, milyen sok ismerősnél volt válás, betegség, egyéb krízis. Talán az elhúzódó tél is okozta.
No, de nézzük, mik történtek :)

Négy könyvtárba hívtak beszélgetni, vagy rendhagyó irodalomórát tartani: Kispest, Szolnok, Gödöllő, Paks, és mind felejthetetlen élmény volt, nagyon jó emlékeket őrzök róluk.
A Szegedi Egyetem BölcsészFeszt rendezvényén is volt egy beszélgetés, meg egy élő szövegelemzés. Szeretek ilyen elemzést csinálni, iszonyúan látványos, és elgondolkoztató. Kicsit olyan, mint egy bűvészmutatvány. :)

Tartottam pár előadást a tehetséggondozás keretében is. Szó esett a megküzdésről, a fejlődésről, és mostanában kreatív élettervet csinálunk a hallgatókkal. (Ezek nyílt előadások, nem zárt íróiskolai kurzusok. Ha valakit érdekel, január 13-án lesz a következő alkalom.

A Sorok mögött írói körblogolás témai kapcsán írtam a halogatásról, és szóba kerültek az állatok mint mellékszereplők. De kiderült az is, milyen zsánerekben kalandoztam íróként, és mit gondolok a zsenimítoszról

Írtam pár gondolatot arról, miért nem aggaszt az emberiség elhülyülése és az olvasási szokások megváltozása.  Viszont mostanság nagyon foglalkoztatott a víztudatosság, ez sokkal jobban aggaszt.

Kép: Süle Júlia, On Sai FanArt 1. hely
Nyáron volt  FanArt pályázat, ami nagyon jól sikerült.  
Ősszel pedig kétéves lett a Galaktikus Fanklub. Ők a hőseim, akik mindig megörvendeztetnek a reggeli On Sai képekkel, és őrült mémekkel.  <3

Írtam élménybeszámolókat is a nagy könyves rendezvényekről: tavaszi Könyvfesztivál, nyár eleji Könyvhét, őszi Olvasás Éjszakája, téli Csillagszóró Könyvkarácsony. Körbe is jártuk az évszakokat :)

Írtam cikket 10 titok A siker tintája kapcsán, amiben érdekességek szerepelnek a könyvről. Illetve ősszel írtam egy bejegyzést arról, hogyan állt az Artúr. Az is elárultam, mi az a TOP 5 dolog, amit ne csináljunk könyvbemutatón, mondjuk beletüsszenteni a mikrofonba. :)

Lett egy szakmai blogom, https://vargabea.blogspot.com/ néven, és kicsit rendhagyó blog, mert inkább pszichós-szerkesztős dolog. Pár bejegyzést feldobtam rá, meg egy új téma is felkerült a japán szövegek kapcsán. 

Prózát is írtam, kitettem a Vágymágusok nyitófejezetét, bár később elakadtam azon, hogy felnőtt vagy YA regény legyen. Az már biztos, hogy imádom írni, ezek tök hülyék benne. :)
Később jót vigyorogva megírtam Hamupipőke átiratát egy molyos kreatív írás feladatra, ahol a herceg prozopagnóziában szenved.

Idén nagy öröm ért. Fogyóban volt a Calderon, avagy hullajelölt kerestetik, és a Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál, így utánnyomást kapott a két könyv. Köszönöm szépen, hogy ennyien szerettétek, és megvettétek. <3

Decemberben megjelent a gyerekkönyvem, ami kicsiknek szól, és első önálló olvasáshoz ajánlom. Az egyszerű szöveggel, vicces helyzetekkel könnyen boldogul a kezdő olvasó, és a rövidség is remélem, hogy sikerélményt hoz. Segítség, támadnak a betűk! lett a címe. Nagy örömömre Katona Ildikó szerkesztette, és László Maya vicces illusztrációi díszítik. 
A felnőtteknek szóló könyvek mindig fő irány lesznek, de rengeteg agyament gyerekkönyves ötletem van. 

Hű, most hogy mindezt összeszedtem, úgy látom, mozgalmasabb év volt, mint amire emlékeztem. 
Jövőre a célkitűzés: több írás, több sport, és csoki helyett finom piros gyümölcsteák :) 
Ez azt hiszem, betartható program. Igazából az lenne az ideális, ha úszás közben tudnék írni, de azt hiszem a technikai fejlődés nem kompatibilis szegény írók speciális igényeivel... :D

Mindenkinek jó évösszegzést, tartható fogadalmakat, és boldog új évet! :)
És most hallgassunk egy kis vidám mongol hörgést :)







2 megjegyzés:

  1. Köszönöm :)
    Az összes apró szösszenetedet imádtam, ami idén kikerült a kezed alól, bár egy kicsit csalódott vagyok, hogy mégsem jött az Artúr. Így remélem, a következő éved jobb lesz: több írással, több sporttal és kevesebb csokival... ugyan, a csoki boldogságot termel, mindig jöhet :)
    Boldog és Sikerekben gazdag Új évet kívánok!

    MF

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked is boldog új évet, és rengeteg örömöt, meg persze sok-sok jó könyvet! :)

      Törlés