Gondolatok: Amikor kikerül az utolsó pont

Kész a Vágymágusok folytatása.

Vannak pontok, melyek mögött egy egész regény áll. Nagyon különös érzés kitenni ezt a pontot, van egyfajta megkönnyebbülés benne. 

A regények közepén mindig van egy holtpontom, ami mély sötétség, és úgy érzem, soha nem lépek ki belőle. Évek rutinja megtanított rá, hogy ilyenkor húzzak elő egy papírt, és írjam le fejezetenként, hogy mi történt eddig. Soha nem jegyzetelek, a háttérvilágot és a szereplők sorsát mindig fejben tartom, egyszerűen túl bonyolult lenne leírni, hiszen mindről jóval több képem van, mint amennyi később

a lapokra kerül. Ez az egyetlen jegyzet, amit elkészítek, egy utólagos térkép, hogy lássam, milyen utat jártak be eddig a szereplők, és emlékezzek az eredeti tervekre, majd megértsem, hol tértem el tőle, és milyen út vezet előre.

Amikor átlendülök a holtponton, utána újra a normál tempójú írás jön. Ám a regények végére felgyorsul az írás, képtelenül sok időt töltök a gép mellett, ebből csak a külső kötelességek zökkentenek ki. De nem olvasok könyveket, nem nézek filmeket, a világom beszűkül a történetre és nem csinálok semmi mást már, csak hűséges krónikásként loholok a szereplők után. Olyan érzés, mint ha már nem bírnának várni, valósággá akarnának válni. Mintha egy dimenzióban léteznénk, beszippant a világuk, megszűnnek az énhatárok köztük és köztem.

Bakay Réka: Az ösvény (fanfic)

(A történet a Vágymágusok fanfic pályázatra érkezett.)

Sikerült a kiképzés utolsó feladatát véghez vinnem. Ha nem lett volna az a kis ballépés a tűzzel és Mort nadrágjával, akkor tökéletes lett volna. Elmosolyodtam az emlékezetes pillanaton.

Igazából nem bántam, hogy beválogattak a herceg testőrségébe, mint hivatalos gyógyítót. Zahert, Mortot, és a tűzmágiában jeleskedő – normális, vagyis rajtam kívül minden - mágust a herceg közvetlen védelmi vonalává avanzsálták.

Ők most a herceg személyes testőrségeként Lidérc - mert nekem Ő örökre Lidérc marad - haditanácsát lankadatlan éberséggel felügyelték. A Nagysátor nyolc vas cölöpje szolgált posztjukként.

Nekem is kint kellett malmoznom, így egy kisebb társaság mellé ültem le, akik vidáman falatozták a sonkából, sajtból és kenyérből álló ebédjüket. Engem is megkínáltak. A tőlük kapott ételt majszolva a felállított táboron legeltettem a szemem, figyeltem a szorgoskodó mágusokat. Voltak, akik fákat gyűjtöttek az esti tűzhöz, mások már a vacsorát készítették elő, néhányan pedig őrségben járőröztek a rét körül, el-eltűnve a fenyőfák árnyai között.

Válint Zsuzsanna: A legnagyobb erő (fanfic)

 (Az írás a Vágymágusok fanfic pályázatra érkezett.)

– Szépvölgyi Rianna –

Valamelyik szekrényben találtam váltóruhát. Miután Ras behozott egy kancsó vizet tisztálkodni, elment felkészíteni a lovakat az induláshoz.

Reméltem, maradt még egy kis időm megtalálni Roant és megbeszélni vele valami értelmesebb, kivitelezhetőbb tervet.  A park volt az egyetlen tippem, ezért arra tartottam. A kert látványa ismét elgyönyörködtetett. Sajnos nem volt minden része belátható. Kisebb, fákkal, bokrokkal, sövényekkel beültetett csoportok kínáltak lehetőséget az elbújni vágyóknak. Találomra elindultam az egyik ösvényen, hátha szerencsém lesz.

Alig mentem pár lépést, egy női ruhás alak tűnt fel. Szerencsétlenségemre Finona tartott épp felém. Biccentettem, mikor észrevett. Az ösvény szűk volt. Épp találtam egy hiányt a sövényben. Kihasználva félre álltam, hogy elmehessen mellettem. Amint mellém ért, felkiáltott és karjaival hadonászva majdnem elesett. Csak majdnem, mert belém kapaszkodva nem terült el a kavicsokon.

Földanyára! Miért hiszik a nők, hogy a férfiak beveszik ezt az ál-botlást? 

Kulmann Adrienn: A titok (fanfic)

(A történet a Vágymágusok fanfic pályázatra érkezett.)

 Rianna:

            - Szedd a lábad Roan! - kiabált be a szobába türelmetlenül Ras parancsnok. Lassan alkonyodott. Ras és Lidérc sötétedés előtt vissza akar térni a Néma várba, nehogy váratlanul rajtunk üssenek a sötét erdőben. Kimcse néne hozott friss ruhákat, amiket Roan pakolt be. Nekem. Megmosakodtam és átöltöztem. Mielőtt kiléptem a szobából vetettem még egy pillantást a kacskaringós mintára, amit a mágiánk festett Lidérccel a mennyezetre. Megráztam a fejem. Hogyan voltunk erre képesek? Tényleg ez lenne az ősmágia? És miért csak én tudom előhívni mindezt Lidércből? A fejemben cikáztak a gondolatok, amikor kiléptem az udvarra. Az arcomat megcsiklandozta a szellőm, összeborzolta a hajamat, majd tova illant. Behunytam a szemem. A szemhéjamat puhán csókolta meg a lenyugvó nap, ami áttört a köd felhőn, és meleg fénybe burkolta a vendégházat. Döbbenten néztem fel. A ház felett kitisztult az ég. Ras parancsnok és Lidérc is a napot bámulta. Én törtem meg a hirtelen beállt csendet.

Ittzés Klára: Szipoly... áldás? (fanfic)

(A novella a Vágymágusok fanfic pályázatra érkezett.)

Lassan lépdelek a szürkületben. A fű lágyan simogatja a talpamat, a balzsamos levegő súlyosan ül a tájon, csak néha trillázik még itt-ott egy kései madár. A szél finoman cirógatja az arcomat és én megpróbálom átvenni az este nyugalmát. Megsimogatom a fákat és rámosolyogok a virágokra.
Rianna jól van és egészséges, nem viseli meg nagyon a bezártság, szépen növekszik... persze így nehezebb lesz elhitetni mindenkivel, hogy beteges. Leginkább Aleannal.
Az első hónapokra mindenképpen keresnem kell majd egy másik babát, Ria addigra több, mint egy éves lesz, sehogy se megy majd el újszülöttnek. Meg persze meg is kell majd „szülnöm”...
Gyorsan elhessegetem az előttünk álló buktatók félelmeit. A napfényre gondolok, a körték zamatos ízére és a gyermekeim apró kezére. Próbálok megnyugodni és mosolyt varázsolni az arcomra, ahogy lassan a férjem felé sétálok.

Mulyad Szilvia: Lidérc (fanfic)

(A történet a Vágymágusok fanfic pályázatra érkezett.)

 

Port köhögött fel és vért, négykézláb próbálta kikaparni magát a beomlott sziklák közül, de a lába beszorult, viszont, ha a mágiájával akar kiszabadulni az egész a nyakukba szakad. Vajon a többiek meghaltak? Futott át az agyán, majd lehunyta a szemeit, hogy lenyugtassa a szívét és kizárja a környezetét. Mágiát keresett, de sehol sem érzékelt semmit. Még nyöszörgést sem hallott, vagy jajveszékelést.

-          A rohadt életbe! – szitkozódott, aztán mérgében kitépett egy szikladarabot a helyéről, mire csupa seb és vér lett a keze.

Aztán amikor megpillantotta a felbukkanó fénypászmát, örömében és fájdalmában felkiáltott.
Órákba telt, mire kiásta magát a beomlott bánya törmelékei közül. A friss oxigént nyelve a legközelebbi homokos felületre dobta fáradt testét és csak lihegett. A napot kitakarták a felhők, amik vihart ígértek.

Bárcsak tiszta lenne az égbolt. De már rég lemondott arról, hogy ilyen bagatell kívánságok és óhajok hagyják el az ajkait, ezért csak némán, véresen feküdt tovább a beomlott bánya előtt. Körülötte kőtörmelék, piszok és hullatenger.

A kívánságok helyett felordított.

Tatárka Angelina: Rózsák és cseppek

(A novella a Vágymágusok fanfic pályázatra érkezett.)

Évek óta először azon az estén sírtam. Hiába tanítottak arra, hogy egy nemes hölgy sosem mutatja ki az érzelmeit, mindig illedelmes, valamint tökéletesen zenél és hímez, a bemutató bálom, életem legfontosabb eseménye nem a boldog pillanatok miatt vált emlékezetessé.

A nemesek lányainak tizennegyedik születésnapja alkalmából időtlen idők óta szokás hatalmas ünnepséget rendezni Vulkántorok félszigetén, hiszen ettől a kortól kezdve a szóban forgó leány szabad préda a kérők és a királyné udvartartásának számára. A bál további célja a család anyagi és társadalmi helyzetének felmérése, és nekem ilyen szempontból van mivel büszkélkednem: a Szélhegyi család - egyike az ősi nemesi házaknak - anyagiakban évszázadok óta nem szenvedett hiányt, így hát a családi kastély báltermében nagyjából hatszázan tartózkodtak születésnapom ünneplése alkalmából. Nemesek, mágusok, sőt egyesek azt beszélték, még őfelsége is jelen lesz, hiszen előjogán kívül - miszerint kedve szerint látogathat bármilyen eseményt - igen jó barátságot ápolt atyámmal, Szélhegyi Ahn báróval.

Milyen zenére írtam a Calderont?

A könyvfesztiválos live során kérték páran a zenelistámat. Alapvetően metált hallgatok, kivéve, ha dolgozom, mert akkor elektro swinget. Íráshoz viszont minden műfajból szeretek válogatni. 

Egy-egy szám végtelenített hallgatása segít, hogy azonnal abba a hangulatba kerüljek, és újra fel tudjam venni a szálat. Ilyenkor ezek annyira hozzákapcsolódnak a jelenethez, hogy ha évekkel később meghallom, újra a szemem előtt futnak a képsorok :)

A Calderon, avagy hullajelölt kerestetik és a  Calderon, avagy felségárulásért bricsesz dukál könyvekhez is rengeteg zeném volt, viszont akkoriban még a spotify előtti időket írtuk, így a legtöbbet csak akkor ismerem fel, ha hallom. 

Amire emlékszem, mert a legtöbbet hallgatott zenék közé tartozott, azok ezek voltak:

Amikor Calderon "kavart" vagy a kedves család, akkor a Kárpátiától a Piszkos Fred szólt:

Anatu: A vár (fanfic)

(Az írás a Vágymágusok fanfic pályázatra érkezett.)

kép: pinterest

Egy kis kéz érintése volt az első, amire emlékszem. Ez ébresztett tudatomra. Kislány. Még csak nem is rendelkezik varázserővel. Bejöttek a kapun. Sír. Nagyon. A mellette álló nő, aki bírja a mágiát próbálja csitítani. Figyelek.

-         -  Lányom ne sírj! Fiola! Itt fogunk lakni, látod ez egy szép erős vár!

-         - De én apát akarom - sír egyre keservesebben. - Nem akarok itt lakni. Haza akarok menni!

-          - Kicsim, kislányom. Nem mehetünk haza. Soha többé - mondja egyre elkeseredett hangon az anya. - Apa. Apa - itt elcsuklik a hangja- ő meghalt. Kis szívem, apa nem lehet velünk többé.

A kislány keserves sírása még hangosabb lett és kitépte a kezét az anyja kezéből és odaszaladt az egyik sarokba. A sírás könnyei lassan lepottyantak a földre és akkor megfogadtam, hogy soha senki nem bánthatja ezt az embert. Erős leszek és megvédem, minden kövemmel őt fogom védelmezni!

Az emberek ekkor mind felálltak - azok akik mágiával voltak átitatva, mind felhördültek:
- Él a vár! kiáltottak fel! És erős férfi mágia sugárzik belőle! – ujjongtak mindannyian.
Honnan tudták volna a szerencsétlenek! A kislányt és az anyját elvitték az egyik kisebb szobába, ahol lassan megvigasztalódott a gyermek és az anyjához bújt.

Kis Virág: Kartal herceg a Forró partokon (fanfic)

kép: pinterest

A gyáva hercegről mesélek most nektek.

A nyúlszívű ámde kegyetlen örökösről, aki fogta magát és tizennégy évesen részt vett bátyjával Vasfűn egy bányászfalu kiirtásában és az ottani nők meggyalázásában, majd elmenekült, mikor a bátyja alatt beszakadt a föld. A nép megveti, szörnyetegnek tartja, olyannak, aki a saját testi épségének érdekében bármire képes. Fülét-farkát behúzva amilyen gyorsan csak lehetett, elhajózott a Forró-partokra – száműzetésbe. Arra azonban egyik nemes lelkű vitéz sem gondol, hogy vajon mit kellett feláldoznia a hajóúton a hercegnek azért, hogy megmentse társait a vízbefúlástól. Csak nem a mágiáját? Ó, dehogy, hiszen egy herceg élete csupa szórakozás, még hogy feláldozzon bármit is másokért?! Az képtelenség. Ő csak a kétes erkölcsű hölgyek társaságát ment élvezni a Forró-partokra, menekülve mindennemű felelősségre vonás elől. Azonban el kell, hogy keserítsek mindenkit, tudtommal a terveiben sehol nem szerepeltek ledér nőszemélyek. Sőt, hogy őszinte legyek semmilyen ilyen hölgyeménnyel nem találkozott, ellenben sok mással igen. Én pedig csak tudom, hiszen vele voltam, kíséretének tagjaként.

De kezdjük is az elején. 

Somogyi Edina: Egy újabb nap (fanfic)

(A történet a Vágymágusok fanfic pályázatra érkezett.)

Lassan tértem magamhoz, nem akartam elengedni az álombeli világot, ahol minden csupa napfény és melegség volt. Lidérc karjaiban feküdtem, mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt a fejem alatt. Tegnap éjszakába nyúlóan a mágiáját próbáltuk előhívni, de nem sok sikerrel. Úgy tűnik az aszalás óta az ereje megmakacsolta magát. Hamar ráébredtem, hogy az alhasam tompa fájdalma ébresztett, a piros virágom előjele. Minél előbb el kellett jutnom a paravánhoz. Zahert a mérgezések óta minden éjjel kicsempészték a testvérei, így miénk volt az egész hercegi szoba. Igyekeztem óvatosan feltápászkodni és csendben elosontam a paraván mögé. Hálásan gondoltam Kimcse néne előrelátására. Kinéztem az ablakon, a hajnal épphogy csak derengeni kezdett az ég alján. Felöltözködtem, hogy megkeressem Fola asszonyt szükségem lesz a segítségére a gyolcsokkal, nem hiszem, hogy lesz lehetőségem saját kezűleg kimosni. Az egész vár napok óta olyan, mint egy felbolydult méhkas, Erdon herceg és seregének érkezése holnapra várható.

Az udvaron csak pár katonát láttam mozgolódni, a reggeli fagy csípte az arcomat, így iparkodtam, hogy minél előbb magam mögött hagyjam a hideget. A konyhában kellemes meleg és frissen sült kenyér illata fogadott, mindenki serényen dolgozott. Tina és Lina mosolyogva intettek, amint megláttak. Fola asszony a nagy munkaasztalnál felügyelte a reggeli előkészületeit. Odamentem hozzá és diszkréten elmagyaráztam a problémámat.