Válint Zsuzsanna: A legnagyobb erő (fanfic)

 (Az írás a Vágymágusok fanfic pályázatra érkezett.)

– Szépvölgyi Rianna –

Valamelyik szekrényben találtam váltóruhát. Miután Ras behozott egy kancsó vizet tisztálkodni, elment felkészíteni a lovakat az induláshoz.

Reméltem, maradt még egy kis időm megtalálni Roant és megbeszélni vele valami értelmesebb, kivitelezhetőbb tervet.  A park volt az egyetlen tippem, ezért arra tartottam. A kert látványa ismét elgyönyörködtetett. Sajnos nem volt minden része belátható. Kisebb, fákkal, bokrokkal, sövényekkel beültetett csoportok kínáltak lehetőséget az elbújni vágyóknak. Találomra elindultam az egyik ösvényen, hátha szerencsém lesz.

Alig mentem pár lépést, egy női ruhás alak tűnt fel. Szerencsétlenségemre Finona tartott épp felém. Biccentettem, mikor észrevett. Az ösvény szűk volt. Épp találtam egy hiányt a sövényben. Kihasználva félre álltam, hogy elmehessen mellettem. Amint mellém ért, felkiáltott és karjaival hadonászva majdnem elesett. Csak majdnem, mert belém kapaszkodva nem terült el a kavicsokon.

Földanyára! Miért hiszik a nők, hogy a férfiak beveszik ezt az ál-botlást? 

 Megfogtam a karjait, finoman tartva. Ő pedig szempilláit finoman rebegtetve felnézett rám. Elnyomtam egy sóhajt és körbe néztem lehetőségek után kutatva. Nem messze tőlünk pad állt. Odavezettem Finit, aki bicegett mellettem, majd leültettem. Épp arra járt egy szolga.

-            Vezesd Lady Finonát az épületbe és keríts egy orvost, aki megnézi a lábát. – szólítottam meg.

A szolga odalépett hozzánk. Fini a karjaimba kapaszkodott, mint fuldokló a mentőkötélbe.

-            Kérlek, maradj itt. – kérlelt. – Mindjárt jobban leszek. Ne hagyj magamra ezzel a szolgával!

-            Te is ott hagytál a völgyben. – vontam meg a vállam és indultam tovább az ösvényen. Hallottam, amint Fini levegő után kapkod.

-            Sose megyek hozzád feleségül! – kiáltotta utánam.

Földanya adj türelmet! Az a sértett női büszkeség… Ha Fini azt várta, hogy ez a kijelentése után a lábai elé borulok és könyörgök neki, nagyon kellett csalódnia. Megálltam, félig megfordulva ránéztem.

-            Akkor nagy szerencse, hogy senki nem kért meg rá.

Némi elégtételt jelentett Fini döbbent arca. Egyszer meg fogom kérdezni Roant, mi tetszik neki benne annyira.

A parkban még összefutottam pár sétálóval, de Roant sehol sem láttam. Visszafordultam egy magas sövényt megkerülve, de megtorpantam. Egy asztalnál Lidérc anyja ült, vele szemben pedig fia állt. Mindegyikük feldúlt volt. A királynő szomorú, míg a herceg idegesen és dühösen túrt nedves hajába. Neki is sikerült másik ruhát találni és vizes foltok bizonyították, hogy némileg mosakodni is.

A korábbi, friss élményektől ismét fellángolt a mágiám, de az arcom is. Mikor Lidérc észrevett, minden korábbi kedvesség eltűnk az arcáról és haraggal fordult felém. Földanyára! Most megint miért mérges rám?

Anyja követte Lidérc tekintetét, de szomorúságon kívül mást nem tudtam kiolvasni szemeiből.

-            Bocsánat! – szabadkoztam. – Csak a húgomat keresem, de már megyek is.

-            Nem mész sehova! – lépett hozzám közel Lidérc.

Neki is fellobbant a mágiája, de nem tudtam, az aszalás alkalmával történtek utóhatása vagy dühből fakadó.

-            Most szépen elmondod az igazat – suttogta. Sötét szemei szinte villogtak az indulatoktól.

-            Khmm, miről is? – tényleg nem tudtam.

-            Szóval több mindent is titkolsz előlem? – ohh ha tudná!

-            Pont Ön kéri számon rajtam, fenség? – nem tudtam megállni. Lidérc anyjára tekintettem, de meglepődve láttam, közben elment. Hogy időt nyerjek, odamentem az asztalhoz.

-            Te is tudod, jó okom van rá. Szóval mi van a babával? És nagyon ajánlom, az igazat mond nekem!

-            És honnan fogja tudni, épp az igazat mondom? – néztem rá. – Amúgy meg a testvére. Húga vagy öccse. Védelmeznie kell.

Csend állt be közénk. Végül Lidérc nagyon sóhajtott, hajába túrt és a távolba révedt.

-            Te is tudod, hogy a szipolyokra halál vár. Nem változtathatok ezen. Még hercegként sem.

-            Nem kell, hogy mások tudjanak róla – próbálkoztam. – Ha… ha titokban tanítaná…

-            Te megőrültél? Egy szipolynál már csak egy tanult szipoly rosszabb!

-            De…

-            Roan! – nézett rám újra. – Gondolj bele! Ha tanítunk egy szipolyt, akkor mindent meg tud a mágusokról és még veszélyesebb lesz ránk.

-            És ha mégsem? -  vágtam vissza. – Ha képes az ellenőrzése alatt tartani az erejét? Több gyógyítónk lenne.

-            Ezt nem gondolhatod komolyan!

-            Nem láttad az embereket a városban? – váltottam témát.

-            Hogy jön ez most ide? – hökkent meg.

-            Megtudtam, hogy három éve nem süt itt nap.

-            És? – vonta fel egyik szemöldökét.

-            Mi az, ami itt koncentrálódik? – de nem hagytam válaszolni. – A mágia. Az összes mágus itt és ezen a környéken tanul. És mit használ a legtöbb mágus?

-            Tűzmágiát. De ez nem bizonyít semmit.

-            Lehet, de a tűz pusztít.

-            Pont te mondod, aki majdnem megfulladt Morttal?

-            De a víz víz, a föld föld, a levegő levegő. – Itt éreztem, hogy szellőm lágyan megcirógatja az arcom. Belőle merítettem erőt. – Igen, képesek pusztítani, de a tűz csak akkor létezik, ha van, mit elégetnie.

-            Még mindig nem értem, hova akarsz kilyukadni.

-            A természet tökéletes. Egyensúlyra törekszik. Ha ez nincs meg, felborul. Ha csak mágusok vannak, a természet megpróbálja valahogy helyre hozni az egyensúlyt.

-            Várj csak! – emelte fel a kezét Lidérc. – Azt akarod mondani, hogy a természetnek szüksége van a szipolyokra? De miért?

-            Mi történik a tűzzel, ha nem tartják kordában? Elszabadul és hatalmas pusztításra képes. A szipolyok a mágia elszívásával képesek túl nagy erő elszabadulását megakadályozni. De a tűz nem érez, míg a többi elem igen.

-            És mit is éreznek? Irigységet? – gúnyolódott.

-            Szeretetet. – válaszoltam halkan. – És kik tudnák legjobban a szeretet megmutatni, ha nem a nők az anyai ösztönökkel?

Lidérc döbbent arccal nézett rám. Olyan hosszan, hogy már feszengeni kezdtem, majd hirtelen hatalmas hahotába kezdett tiszta tüdőből. Annyira nevetett, hogy hasát fogta és könnyei is kicsordultak. Meg kellett az egyik székben kapaszkodnia, nehogy földre essen. Földanyára! Hangjától libabőrös lettem. Mély volt és zengésébe én is beleremegtem.

Örültem jókedvének, még sosem láttam ilyen vidámnak. Az már kevésbé tetszett, amin nevet. Pedig ő is megtapasztalhatta már mellettem ennek igazát. Lassan csitult nevetése és ismét rám nézett.

-            Jajj. Meg kell hagyni Roan, érdekes elméleteid vannak. Ha nem ismernélek, azt hihetném, te is szipoly vagy. – vigyorgott rám. – Szerencsére csak szőlőcske vagy. Lehetőleg ezt a véleményed ne nagyon hangoztasd. Már így is valaki meg akar ölni. És persze vigyáznom kell a jó híremre.

-            Te pökhendi… - kiáltottam rá.

Megfogtam az első kezembe eső tárgyat az asztalról és hozzá vágtam. Persze elkapta. Ránézett, arcán először zavar futott át majd gúnyos vigyor jelent meg. Megnéztem, mi van a kezében. Egy körte. KÖRTE! Pont ezt sikerült felkapni. Az én arcom vörös lett. Lidérc élvezettel beleharapott a gyümölcsbe, majd sarkon fordult.

-            Ne maradj sokáig! Ras már biztosan vár a lovakkal. – szólt hátra sem fordulva.

Kacér szellőm is ezt a pillanatot választotta. Összekócolta Lidérc amúgy sem rendezett haját, majd mint lágy szerető, a körte édes ízét hozta az ajkaimra. Meg lehet fojtani egy szellőt?

Egy kis ideig még maradtam, majd én is visszaindultam az épület felé. Elgondolkoztam a párbeszédünkön. Kis híja volt, hogy nem buktam le. De Lidérc nem buta. Előbb utóbb rá fog jönni, mi vagyok. Ekkor eszembe villant, hogy legalább a kis szipoly testvéréről eltereltem a figyelmét. Egy időre legalábbis.

– Szépvölgyi Alean –

Néztem a távolodó alakot. Egyszerre voltam nagyon büszke a lányomra és mérhetetlen szomorú, hogy ezt nem tudom neki még egyszer elmondani. Talán majd lesz rá lehetőség. De most még játszani kell a szerepeket. Riannára még sok feladat vár és épp hogy elkezdte megismerni erejét.

Bár nem így terveztem, sokkal jobban alakultak a dolgok, mint reméltem. A fogaskerekek már beindultak. A szipolyok ügye jó kezekben lesz nála, de még nem érett meg, hogy a vezetőjük legyen. Egy újabb lázadás veszélyes, de ha a herceget sikerülne meggyőznie a szipolyok létének fontosságáról…

Ideje visszatérni a könyvekhez és az ősmágia után tovább kutatni.

Nem elég akarni. Tiszta vágynál nincs nagyobb erő. Csak talán a szeretet.

 (kép: https://hu.pinterest.com/pin/269934571401762668/)