Kulmann Adrienn: A titok (fanfic)

(A történet a Vágymágusok fanfic pályázatra érkezett.)

 Rianna:

            - Szedd a lábad Roan! - kiabált be a szobába türelmetlenül Ras parancsnok. Lassan alkonyodott. Ras és Lidérc sötétedés előtt vissza akar térni a Néma várba, nehogy váratlanul rajtunk üssenek a sötét erdőben. Kimcse néne hozott friss ruhákat, amiket Roan pakolt be. Nekem. Megmosakodtam és átöltöztem. Mielőtt kiléptem a szobából vetettem még egy pillantást a kacskaringós mintára, amit a mágiánk festett Lidérccel a mennyezetre. Megráztam a fejem. Hogyan voltunk erre képesek? Tényleg ez lenne az ősmágia? És miért csak én tudom előhívni mindezt Lidércből? A fejemben cikáztak a gondolatok, amikor kiléptem az udvarra. Az arcomat megcsiklandozta a szellőm, összeborzolta a hajamat, majd tova illant. Behunytam a szemem. A szemhéjamat puhán csókolta meg a lenyugvó nap, ami áttört a köd felhőn, és meleg fénybe burkolta a vendégházat. Döbbenten néztem fel. A ház felett kitisztult az ég. Ras parancsnok és Lidérc is a napot bámulta. Én törtem meg a hirtelen beállt csendet.

            - Indulhatunk? - kérdeztem feszengve. Még buzogott a testemben a mágia, és éreztem, ahogyan Lidércben is. Ránéztem. Láttam az arcán a rengeteg kimondatlan kérdést. És tudtam, valamire rájött. Egy szót sem szólt, össze préselte az ajkát majd intett a parancsnoknak. Lóra pattantam, és elindultunk a vár felé.

Az út nagy része csendesen telt. Ras parancsnok beszámolt Lidércnek Farkasföldi Alej látogatásáról, és minden olyan fontos dologról, amiről úgy vélte, a hercegnek tudnia kell. Kiemelte Alej reakcióját, amikor szóba kerültek a puhuló csontok, és az, hogy három éve felhős az ég. Hozzátette, hogy a tanácsos szerint semmiféle tágabb kapcsolat nincs e között a két dolog között, majd azt is, ahogyan elsietett. Én is ezen gondolkodtam. A férfi mágia túlcsordult a városban, és a természet próbálja kiküszöbölni mindazt, amit annak idején a király elrontott. Ha így megy tovább, a mágus nemzedék teljesen el fog tűnni Vulkántorokból. Egyetlen szipoly pedig képtelen változást hozni. Pedig a megoldás kézenfekvő. De addig, amíg szörnyként tekintenek ránk, csak pusztulás a végeredmény. Lidérc rántott vissza a valóságba, amikor mellém vezette a lovát, és közölte:

            - Ma este, beköltözöm melléd a szobába. - szólt komoran - Ras parancsnok jobbnak látja, ha egy helyen vagyunk, így könnyebben rajtunk tudja tartani a szemét. Ha esetlegesen nem csak egy merénylővel állunk szemben. De ha lehet, a közeljövőben ne akarj velem körtét aszalni, jó? - váltott könnyebb hangnemre, majd rám kacsintott.

            - Hidd el, egyedül szeretem megaszalni azokat a körtéket, ez az eset még egyszer nem fordulhat elő. - Lidérc megrázta a fejét.

            - Miért hazudtál anyámról? - tette fel a kérdést váratlanul. - Láttam, ahogy összenéztél vele, és mit tud a te szolgáló lányod, hogy hozzá fordítottad tanácsokért?

            - Te magad mondtad, hogy belerokkan, ha ezt a gyermeket is el kell veszítenie. Kimcse néne pedig okos asszony. Segített már olyanon, aki hasonló problémával küzdött.

            - Ugye, semmit nem titkolsz el előlem Roan? Ha barátok leszünk, kell a feltétlen bizalom egymás között, titkok nélkül.

            - Vannak olyan dolgok, amik nem feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy most elmondjam. Idővel ez persze változhat, de most sem a hely, sem az idő nem alkalmas hozzá. - tettem hozzá halkan, mert észre vettem, hogy Ras parancsnok minket figyel. Idő közben megérkeztünk a várhoz. Besötétedett. Mort, Zaher és a többi mágus tanonc valószínűleg már a vacsorához készül.

            - Lidérc, öltözz át, aztán találkozunk a vacsoránál - szólt a parancsnok - Ami pedig a vendégházban történt, arról senkinek egy szót sem, értetted, Roan?

            - Hát már ugyan kinek mondanám el? - bukott ki belőlem sértődötten.

            - Jól van - bólintott Ras, leszállt a lováról és gyors léptekkel elindult befelé. Én is követtem. A folyosó megtelt az étel finom illatával. A többiek már a vacsorájuk felénél jártak, amikor beléptem az ebédlőbe. Zaher elfordította a fejét, Mort pedig vetett rám egy gyilkos pillantást, mielőtt felállt és elhagyta a helységet. Többen hangosan felröhögtek, amikor megláttak, és gúnyos megjegyzéseket tettek arra, ami délelőtt történt. Elment az étvágyam, kifordultam a teremből és felmentem a szobába.

 Ledobtam a ruháimat majd bekucorodtam a takaró alá, és azon járt az agyam, hogy ezt nem fogom ép ésszel ki bírni.  Ha az öcsém végre felfogná azt, hogy milyen bajba kevertem magunkat, most ő feküdne itt. Ő védené meg a család becsületét, ő küzdene Kartal herceg mellett. 

Kartal herceg. Nem fért a fejembe a tény, hogy Lidérc az. A fejemben alkotott képek szöges ellentétben álltak az általam megismert személlyel. Volt egy olyan érzésem, tudja a titkomat. És ma este pedig megadta a lehetőséget, hogy nyíltan beszéljek róla, de nem tettem meg. Bele se merek gondolni, mi történhet, ha kiderül az igazság. Biztosan a halálomat akarja majd. Vagy ami még rosszabb. Ő fog minket vérbálba küldeni.
Neszezésre tértem magamhoz. Felültem az ágyon és körbenéztem. A szobában senki nem volt. Fel álltam, és elindultam a paraván mögé, hogy könnyítsek magamon, mikor valaki megszólalt sötétben. Összerezzentem, és megfordultam.

            - Ugye nem mondod komolyan, hogy tényleg használni akarod azt a vackot? -  Lidérc volt az. Hangjában mosoly bujkált - Téged tényleg ennyire gróf kisasszonynak neveltek? - nevette el magát a mondat végére.

            - Hogy szakadna rád az ég! - szóltam felháborodva - Beosonsz az éjszaka közepén, rám hozod a szívbajt és te nevetsz ki engem?

            - Legalább már nem kell az ágytálhoz fordulnod segítségért.- Nevetett fel ismét, mire felkaptam és hozzá vágtam a bilit, ami nagyot koppant a fején.

            - Most azt kívánom bárcsak használtam volna - mondtam keserűen.

            - Ez nem volt szép! - fogta meg a fejét - Bár lehet megérdemeltem.

            - Meg bizony! - csattantam fel - Mit keresel itt az éjszaka közepén?

            - Nem megmondtam? Ras azt szeretné, hogy egy szobában aludjunk. Ennek megfelelően vagyok itt.  

            - Rendben, de ne csinálj semmi butaságot. - Kértem, majd vissza dőltem az ágyra.

Lidérc:

Néztem, ahogyan Roan magára húzza a takarót és hátat fordít nekem, kis idő elteltével ismét elaludt. Csendesen pihegett a takaró alatt, néha pedig kicsúszott a száján egy-egy mondat. Irigyeltem érte, milyen békésen alszik a mai nap után. Teljesen még most sem sikerült megnyugodnom, a vendégházban történt eset óta. A mágiánk magas szinten kapcsolódott össze, és alkotott. Olvastam a régi levéltárban, hogy ilyesmi csak férfi és nő között jöhet létre. Ez volt az utolsó árulkodó jel. 

Aztán ott volt az is, hogy életemben nem éreztem vágyat férfiak iránt, akármilyen lányos is Roan. A teljes bizonyosságra pedig akkor derült fény, amikor a húgával dulakodott. Rianna szoknyája alól bizony kivillantak azok a dolgok, amiket hetek óta rejtegettek mind a ketten. Valószínűleg az anyjuk ikreknek adott életet, a lányt pedig rejtegették, így maradhatott életben a szipoly. Ezért is nagy a hasonlóság kettejük között. Ezért is tud a szolgálólánya segíteni anyámnak. 

De vajon, hogy került Roan ilyen helyzetbe? És mikor akarja elárulni nekem a teljes igazságot? Holnap délig adtam neki haladékot. Ugyanis írtam Ras parancsnoknak egy levelet az apja nevében, hogy sürgősen vissza kell térnie a vendégházba, mert a húga súlyosan megsérült, és csak Roan tud rajta segíteni. Kilógtam, és kerítettem egy inast, akit beküldtem a levéllel a parancsnok irodájába. Holnap hajnalban kilovagolnak, én pedig várni fogok rájuk.

Roan már alszik egy pár órája, így ideje indulnom. A kapuőröket lefizettem, hogy csak a várandós anyámat szeretném látni még egyszer, így kiengedtek. A lovászfiú felnyergelte a lovam, és kilovagoltam a kastélyból. 

Rianna:

Az eső kopogására ébredtem. Felültem, majd körbe néztem a szobában. Lidérc eltűnt. Vettem egy mély levegőt, és felálltam. Felöltöttem a fekete mágus egyenruhámat, majd az ablakhoz álltam, és néztem, ahogyan a lovászfiúk a zuhogó esőben két lovat vezetnek az udvarra. Össze ráncoltam a homlokomat. Ki az, aki szakadó esőben akar kilovagolni innen? Legyen akármilyen fontos is az elintézni valója, vihar tombolt odakint.

Ras parancsnok rontott be a szobába. És a kezembe nyomott egy levelet.

            - Olvasd el. - Közölte komoran

Az apámtól jött. Azt írja, Riannát baleset érte, azonnal térjek vissza hozzájuk és segítsek őt meggyógyítani. Az agyam nem fogta fel, mit csinál a testem. El indultam ki az ajtón, a parancsnok pedig követett engem. Szavak nélkül rontottunk ki az udvarba, szálltunk fel a két felnyergelt lóra, és vágtattunk egyenesen a családom felé. Alig láttunk valamit az esőtől, a szél tépte a ruhánkat, ami teljesen elázott. Csendesen vágtattunk a sötét erdőn keresztül, a mágiám tombolt. Éreztem, ahogyan Ras parancsnoké is fel-fel lángol, de próbálja türtőztetni magát. Alighogy megérkeztünk, leugrottam a lóról, és rohantam befelé az öcsém szobájába. Ras közvetlenül mögöttem rohant, közben a nevemet kiabálta, de nem hallottam meg. Benyitottam a szobába, és körbepillantottam. 

A körtés ládák eltűntek, a helyükön pedig Lidérc ül, aki épp kést szorít az öcsém torkához. Roanon nem volt sem fátyol, sem ruha, csak az alsónadrágja. Mögöttem Ras parancsnok pedig döbbentem káromkodja el magát, majd bevágja az ajtót. Tudtam mit lát. Engem. És próbálja össze rakni a fejében az eseményeket. Rántást éreztem a ruhámon, a következő pillanatban pedig pengét a torkomnál. Összeszorult a torkom.

            - Magyarázatot követelek! - sziszegte a parancsnok.

            - De nagyon gyorsan - tette hozzá Lidérc - mert akárhogy nézzük, ez felségárulás.

Ras ellökött magától, fellobant benne a mágia, és a kezében pedig tüzet formált.

            - Vetkőzz! - parancsolta. Nem láttam helyét az ellenszegülésnek, így tettem, amit mond. Össze néztem az öcsémmel, ő bólintott egyet hogy megnyugtasson, bár éreztem rajta a tehetetlen dühöt. Egészen a gyolcsokig vettem le a ruháimat, és kivettem a tekercset a lábam közül is, majd Kartal elé dobtam.

            - Remélem, örömödet lelted benne - szóltam keserűen.

            - Magyarázzátok meg! - parancsolta. - A legelejétől.

Roan és én vettünk egy mély levegőt, majd belekezdtünk. Mindent elmondtunk nekik. Az anyánkat, és hogy hogyan védtek engem atyánk előtt. Lidérc arcáról semmit nem tudtam le olvasni, a parancsnok viszont egyre jobban pánikba esett. Tudta, mi forog kockán, hogy a vérbál elkerülhetetlen. Az öcsémmel dőlt belőlünk a szó, és minden egyes mondatunkkal próbáltuk atyánkat védeni, remélve hogy a herceg megkönyörül rajta.

            - Ennyi lenne a történetünk. - fejezte be Roan - Mi lesz hát a sorsunk?

            - Parancsnok, te mit javasolsz? - kérdezte Lidérc.

            - Végezzük ki a kettőt, mielőtt a király tudomást szerez róluk. Ha meg tudja, hogy ez itt egy szipoly, és a családja éveken keresztül rejtegette, nem fog könyörülni. -mondta, majd rám nézett - Vagy csak a lányt öljük meg, a fiút meg visszük magunkkal. - A hangjában szomorúság bujkált.

            - Nem ölünk meg senkit - mosolyodott el Lidérc - Én csak a teljes igazságot szerettem volna tudni, hiszen Rianna, többször árult el a tested, mint azt te gondolnád. És Roan, legközelebb, ha női ruhában tervezel birkózni valakivel, takard el jobban a dolgaidat odalent - döbbenten bámultuk Lidércet. - Terveim vannak veletek. Öltözzetek fel a saját ruhátokba, aztán beavatlak titeket, hogyan fogunk puccsot szervezni a királyi család ellen. - Mosolyodott el, és fordult az ablak felé. Össze néztünk Roannal, és tettük, ahogy kért.