Anatu: A vár (fanfic)

(Az írás a Vágymágusok fanfic pályázatra érkezett.)

kép: pinterest

Egy kis kéz érintése volt az első, amire emlékszem. Ez ébresztett tudatomra. Kislány. Még csak nem is rendelkezik varázserővel. Bejöttek a kapun. Sír. Nagyon. A mellette álló nő, aki bírja a mágiát próbálja csitítani. Figyelek.

-         -  Lányom ne sírj! Fiola! Itt fogunk lakni, látod ez egy szép erős vár!

-         - De én apát akarom - sír egyre keservesebben. - Nem akarok itt lakni. Haza akarok menni!

-          - Kicsim, kislányom. Nem mehetünk haza. Soha többé - mondja egyre elkeseredett hangon az anya. - Apa. Apa - itt elcsuklik a hangja- ő meghalt. Kis szívem, apa nem lehet velünk többé.

A kislány keserves sírása még hangosabb lett és kitépte a kezét az anyja kezéből és odaszaladt az egyik sarokba. A sírás könnyei lassan lepottyantak a földre és akkor megfogadtam, hogy soha senki nem bánthatja ezt az embert. Erős leszek és megvédem, minden kövemmel őt fogom védelmezni!

Az emberek ekkor mind felálltak - azok akik mágiával voltak átitatva, mind felhördültek:
- Él a vár! kiáltottak fel! És erős férfi mágia sugárzik belőle! – ujjongtak mindannyian.
Honnan tudták volna a szerencsétlenek! A kislányt és az anyját elvitték az egyik kisebb szobába, ahol lassan megvigasztalódott a gyermek és az anyjához bújt.

Később többen jöttek, sok-sok nő és volt, akivel férfi is érkezett, volt, aki kocsikkal, volt egy, aki jó néhány kísérővel és egy nagyon erős mágussal, akit fiának hívott és árulónak. Mind szomorúak voltak, ahogy nőtt belül az elkeseredés, egyre inkább azt éreztem meg kell védenem ezeket a gyenge teremtményeket. Más gyermek nem volt a falakon belül, a nők ezért is sírtak sokat. Minden egyes könnyüket megszámoltam, felittam és beépítettem a falaimba.

A fürdő és a vize később kelt életre. A férfiak, akik látogatták a nőket, férjek, így hívták őket, nos ők ásták ki és érintették meg először azzal a szeretettel és vággyal, amit már nem adhattak meg kedveseiknek. Ő nő és én férfi. Egyensúly. Azt mondták ránk. Pedig nem tudták. Mi nem egyensúly vagyunk, hanem pár, amely együtt mindennél erősebb.

Igyekeztem mindent és mindenkit távol tartani, hogy ne zavarja őket, itt nem fészkel madár az eresz alatt és nem jön be hangya a falak alatt élelmet keresve. Elzavarni minden élőlényt nehogy ártsanak az én kis Fiolámnak. Ő nem tudott varázsolni és nem volt soha senki, aki megvédje. Amikor az ajtókat a férfi mágusok megerősítették, még inkább összezártam a köveimet, masszívabb és magasabb akartam lenni mindennél, ami a világon él.

Sok nyár múlt el és az elmúlt napokban jelentős harc folyt kint is és bent is, de megvédtem a gyermeket, aki már nem annyira gyermek, mint majdnem felnőtt lány lett. Ez a nyár nem volt békés, támadtak kintről, támadtak bentről, de kitartottam. Temérdek mágus védte a szipolyokat, nem engedték, hogy kintről idegen nők betörjenek hozzájuk, pedig még a fürdő kútja is őket segítette. De engem arra teremtettek, hogy senkit ne engedjek be, aki erővel akar bejönni. Véres harc volt, a halál aratott köztük. Aztán a kinti nők elfogytak, a férfiak legyőzték őket vagy elmenekültek, amikor az első falevél lehullott. 

- Ne, kérem, ne bántsák anyámat! Kérem, könyörgök! Hagyják békén! Nem bántott soha senkit! - erre ébredtem fel.

- Fionna! Menj innen!- kiáltotta egy erős mágus. - A király parancsára minden szipolyt varázstalanítani kell! Le kell vágni a kezükön az ujjaikat és a lábukon is a körmüket! Adj hálát a Tűzistennek, hogy te nem vagy szipoly! - Ezzel ellökte a lánykát, aki a földre esett és megütötte magát.

Ahogy a keze vérezni kezdett, tudtam, hogy ezt nem engedhetem! A déli torony 10 mágussal végzett, amikor rájuk döntöttem aznap este. És ha még egy mágus bent varázsolni mert, az nem úszhatta meg büntetlenül, itt egy kő esett rá, ott egy erkély szakadt le az óvatlan varázstudók alatt. Ez a vár nem kegyelmez a mágusoknak!

Aznap ment be először Fiola a konyhába kérni forró vizet az anyjának és egyre több időt töltött ott. A szipolyok fele egy héten belül meghalt, testüket elégették és hamvaim itt vannak a falaimba zárva örökre.

Egyre kevesebb szipoly maradt a vár falán belül és Fiola, akit egy kis fekete hajú mágus gyermek, aki az egyik utolsó szipolyt látogatta meg, Folának hívott, a nyár elmúltával beköltözött végleg a konyhába, ahol melegen tarthattam, elzárva a férfi mágusoktól és ablakaimmal a legszebb látványt adhattam neki az erdőre.

Senki nem bánthatja a falaim között a nőket!