Dedikálás koffeinnel

Kicsit zűrösen alakul most a Könyvhét, szombaton ballagáson, vasárnap pszichodrámán leszek, így aztán a dedikálás estére marad.
Június 14-én, szombaton, 19-20 óra között szeretettel várok mindenkit! :)
 Aki már korábban megtisztelt azzal, hogy aláíratta a könyvet, és épp arra cselleng, nyugodtan jöjjön, mesélje el, kiről, miről szeretne bővebben hallani a következő könyvekben. Most még kívánhattok, még vannak képlékeny részek. :)
Hely: Vörösmarty tér, 81-es pavilon, Könyvmolyképző.

Búza Éva: Második születésnap

Kis kihagyás után lássuk a következő fanfictiont! Ez a rövid történet Scar világára íródott, és azt a kellemetlen pillanatot ragadja meg, amikor Artúrt meg akarta venni az egyik kalóz. Fogadjátok szeretettel. :)

  ***

Búza Éva: Második születésnap

– Mit bámultok? Vigyétek a ládát!

Artúr iszonyodva nézett Márkra, aztán megérezte magán Gödény pillantását, és lesütötte a szemét. Engedelmesen lehajolt a ládáért. Márk még mindig szitkozódott.

– Áldomást iszunk a zökkenőmentes üzletre – jelentette ki derűsen Gödény, és hiába volt ebben egy adag irónia, Artúr mégis megborzongott. Nem ismerte a kalózok szokásait, de nem túl értelmesnek tűnt ilyesmivel húzni az időt. Okulva a kancsal sorsából, Márknak nem igazán lehetett választása. – Azt ott hozd magaddal!

Artúr felemelte a láda sarkát, és csak Lala rettegő szeméből értette meg: az „az”, rá vonatkozott. Mozdulatlanná merevedett.

– Mi a faszom szükség lenne rá? – fakadt ki Márk, Artúr pedig óvakodott ránézni.

– Csak hozd!

– Gyere! – dörrent rá Márk mérgesen, és Artúr lassan visszaeresztette a ládát. Csúszott a tenyere, a gerince mentén hűvös izzadság araszolt lefelé, de ment.

A folyosón próbálta megjegyezni a fordulókat, arra az esetre, ha menekülniük kell. Persze semmi esélyük se lenne egy kalózokkal zsúfolt hajóról megszökni úgy, hogy utána huzamosabb ideig életben maradjanak. Az életösztönt nehéz felülírni.

Egy nagyobb fülkébe tértek be végül, Gödény kajütje lehetett.

Amint beléptek, a szakállas lenyomta Márkot egy szakadt forgószékre, aztán egy kisebb faliszekrényhez lépett. Nevetségesen apró poharakat és egy üveget vett elő. Valami úszott az italban, Artúrt a kancsal kalóz agyvelődarabkáira emlékeztette. Felfordult tőle a gyomra. Gyorsan másfele nézett.

Farkas Viktória: Plazmaláng

A fanfiction pályázat egyik lenyűgöző novellája, a Plazmaláng a Csak mi, lélekharcosok novella folytatásaként íródott. Az eredeti történetben a pszichológus egy papot kezelt, aki Isten suttogását hallotta. A Plazmaláng onnan indul, hogy más emberek is lassan köréjük gyűlnek, más "lélekharcosok", köztük egy médiasztár is.
(Viki más írásait megtaláljátok a blogján:
http://ezustfarkas.wordpress.com/)


 ***

Farkas Viktória: Plazmaláng

 

A plazmatőr fúvókája a mellkasához ért. Bekötött szemmel térdelt a huszadik századi templom műmárvány padlóján, csuklóján súlyos vaslánccal.

A karzatról figyeltük a szertartást. Ez volt Attila kérése, hogy legyünk jelen a beavatásán. Elmondta előre, mi fog történni, hogy ne aggódjunk. Mégis, amikor behozták a koporsót, lopva Gáborra pillantottam. Arcát elfelhőzte az aggodalom, de amikor észrevette, hogy figyelem, bátorítón rám mosolygott. Ő jobban értette, könnyebben elfogadta Attila akaratát és ezt az eseményt. Egész élete szertartások között zajlott, és egy ideje már azt is tudta, hogy az Isten nem válogatós. Egyháza letisztult, két évezredes liturgiáiban éppúgy képes jelen lenni, mint a Plazmaláng Páholy egyesek szerint szedett-vedett, a szabadkőművességet megcsúfoló, modern szertartásaiban.

A plazmatőr egyedi markolata, akár egy régi, ékkövekkel kirakott ezüstkereszt simult a segéd kezébe, cizellált felszíne alól gyenge elektromos zümmögés hallatszott. A készenléti üzemmód hangja. Egy gombnyomás és harminc centis, izzó plazmasugár lövell ki a fúvókából. Persze ez most nem fog megtörténni. Attila légzése felgyorsult a fúvóka hűvös érintésére, de az arca nyugodt maradt. A segéd alig észrevehetően hátrébb húzta a tőrt a hullámzó mellkastól, sötétkék szatén köpenyén ezüstösen fénylett a régi, jól ismert jelkép a körzővel és derékszöggel.

Sosem láttam még közelről plazmatőrt. A rendőrök kézi plazmavetőit - melyeket szintén csak a holotévében láttam -, ijesztőbbnek találtam, mert akár ötven méterről is halálos sebet ejtettek, egy elbűvölően szép, hullócsillaghoz hasonló fényjelenség kíséretében.

A plazmaláng szimbóluma rabul ejtette Attilát. Ahogy elmondta, rendkívül magas hőmérséklet szükséges ahhoz, hogy az atommagról elektronok szakadjanak le, melyek az ionokkal együtt a plazmát alkotják. Ezt a különös energianyalábot, mely fényt és hőt ad, a legkeményebb anyagok megmunkálására is alkalmas, de óvatlan kezekben pusztító lehet. Azt mondta, mi vagyunk azok az elszabadult elektronok, akik saját elméjük kohójában edződtek meg arra, hogy kiszakadjanak az atommag vonzásából, a korszellem sorvasztó bűvköréből. Az ilyenek, ha összefognak, úgy tudják formálni a társadalmi normákat, ahogy a plazmaláng a fémet. Érdekes analógia, ezt el kellett ismernem.

II. IrodalMini Woodstock

A hosszú hétvégén elnéztem egy írós táborba. Nagyon érdekes, hogy az irodalmi életben milyen sok csoport él egymás mellett, néha kissé másképp gondolkozva vagy más problémákkal küszködve. Minap azon tűnődtem, de kár, hogy nem írtam le az elmúlt tíz év zsánerirodalmi változásait, a csoportok aktivitását és pangását. Sokszor egy-egy jó szervező, vagy elhivatott író képes a semmiből új dolgokat felépíteni. Tavaly például megalakult a Történelmiregény-írók Társulata (TRT), aminek nagyon örültem, érdekes lesz a következő pár év, valószínűleg a szervezettség erősíteni fogja a hazai könyvkiadásnak eme szegletét. 

Amikor Urbánszki Laci kedvesen meghívott a tanyáján tartott írós találkozóra, örömmel mondtam igent. Ő az egyik új történelmi regényes, hatvan éves kor körül kezdett írni, és a régi korok mindennapi emberéről mesél. Már korábban felfigyeltem arra is, hogyan bánik a fával, nagyon szeretem a tehetséges embereket, különös gyengém pedig a fa, Laci kerti bútorai pedig lenyűgözőek. De a hely maga is meglepő, a műútról lekanyarodva belesétáltunk a csodába, egy elvadult erdő közepén ráleltünk egy ősi atmoszférát árasztó világra.

S. Sharpless: Metszet

Emlékeztek a Adlerre a Calderon-1-ből? Valaha vallatótiszt volt, de leszerelték pszichés bajok miatt.

A Metszet című fanfiction segít megtudni, hogy miért. Fogadjátok szeretettel. :)
***

S. Sharpless: Metszet

Cara már nem volt a titkosszolgálat vallatótisztje. Négy éve, két hónapja és öt napja nem kínzott embereket információért, most mégis egy erre használatos szoba ajtaja előtt állt. Eltemetettnek hitt emlékek tömkelege tódult fel benne: hányszor könyörögtek neki, hogy hagyja abba, hányszor törtek meg előtte sziklaszilárdnak tűnő egyének? Csak akkor használt modern eszközöket, ha szorított az idő, jobban kedvelte a régi módszereket: amikor a leborotvált fejbőrre csöpögtethetett jéghideg vizet órákon, napokon keresztül; az apró ingát… ha csonkításra került sor mindig a szájnál kezdte, legvégső esetben eltávolította a kliens manduláját, majd áttért a kezekre: előbb a körmök, aztán a bőr, végül az ujjak. Cara gerincén végigszaladt a hideg, mély sóhajjal próbálta kiüríteni az elméjét. Az ismerős érzéseket elhessegették az apró különbségek: most haját kontyba csavarta, kezében digitalizált jelentéseket tartott, lábát magassarkú törte, és kényelmetlen ruha simult a testére. Már a titkosszolgálat hírszerzésnél dolgozott, gyanús egyéneket figyelt, profilokat állított össze, nem vallatott. Megigazította blézerét, majd beütötte a biztonsági kódot az oldalsó panelbe.

− Üdv, Drome – köszöntötte felettesét.

Az előtér ugyanolyan sivár volt, mint emlékeiben, a detektívtükrön kívül alig helyeztek el benne valamit: egy kis asztal, két szék, pár monitor a falon. Csak egy személy tartózkodott most a kis helyiségben, és amint belépett az ajtón, a férfi rászegezte tekintetét.

− Jó reggelt, Cara. Ha jól tudom még nincs a te műszakod. Mi járatban? – fordult felé Drome egy félmosoly kíséretében.

− Beszélnünk kéne egy üggyel kapcsolatban.

A fanfiction pályázatról, azaz Problémái egy istennek is vannak

Hetekkel ezelőtt egy kedves mél kíséretében megkaptam Asdy tollából az egyik szereplőm sorsának folytatását, és annyira megtetszett az írás, hogy arra gondoltam, kalandra fel, On Sai fanfiction pályázatot hirdetek, lássuk, hátha másnak is vannak ilyen jópofa világteremtős hajlamai, és mellé még könnyed stílusa is. :)
Az eredmény már megvan, de több olvasó is jelezte, hogy szívesen megnézné az írásokat, így a szerzők engedélyével apránként kiteszem őket. Nagyon nehéz volt a döntés, a maga nemében szinte mindegyik jópofa vagy épp szép, lélektani írás. Úgyhogy hagyok időt a művek megszeretgetésére, a találgatásra, és csak a végén árulom el, melyik lett a nyertes.
Lássuk a lavinát elindító novellát! :)
***
Háttérvilág: A mágia ára (ez egy novellám, elolvasható itt a blogon)

Asdy: Problémái egy istennek is vannak

 
Vedd el hatalmamat Igazságos Asorg, adj szabadulást! Hadd legyek senki a senkik között...

Ha az ember egész nap ezt mormolja, egy idő után elveszti az értelmét. A szavak folyamatosan törtek elő belőlem, már oda se figyeltem rájuk. Azért ha túlságosan elkalandoztak a gondolataim, akkor elrontottam a szöveget – vagy csak én éreztem úgy, de ez lényegtelen – észbe kaptam, és előröl kezdtem, ismét az imára figyelve.

Ezért utálatos dolog a vándorlás. Addig jó, amíg a következő zsákmányom nyomait keresem, és az erdőben mászkálok, ahol még arra is figyelnem kell, hogy a gyökerek között ne törjem ki a nyakam. Nem olyan nehéz az. Mármint a nyakkitörés. A botladozás ellen a Képesség se véd. A lónak is négy lába van, mégis megbotlik.

Itt hagytam félbe a gondolatot. Jóságos Asorg, hát hogy vagyok képes ilyen közhelyekkel dobálózni? De igazából nem érdekelt.

Semmi sem érdekelt. Azóta, hogy Cselle azt a kereskedőt választotta, aki még a nevét se árulta el.

Hónapok teltek el azóta. Talán kettő, esetleg három. Nem tartottam számon. Ráadásul, ahogy haladtam dél felé, az idő is melegebb lett, függetlenül attól, hogy sétáltam bele az őszbe. Hallottam már arról, hogy a hegyek között hidegebb van, mint a síkságon, de most először tapasztaltam meg a saját bőrömön. Errefelé most a vénasszonyok nyara uralkodott, a fejem pedig izzadt a vadonatúj fekete kendő alatt. Amikor vettem, esett, ezért senki se nézett rám furán, hogy egy állatbőrrel a fejemen sétáltam be a faluba. Olcsó rongy volt, és szúrt is. Kéne szereznem egy másikat, de most, hogy megint vándorlok, óvatosan kell bánnom a pénzzel.

Sokat gondolkodtam rajta, hogy mi lenne, ha vennék egy lovat. De aztán elvetettem. Egy ló hátán még unalmasabb lenne nézelődni, meg hova raknám szerencsétlen állatot, amíg vadászom? Jó, azt elhiszem, hogy több élelmet tudnék magammal vinni, és nem kéne megállnom minden városban – amit most se teszek meg, és ezért gyakorta szentségelek, amikor valami elfogy a puszta közepén. Legtöbbször a sóval esik meg. Igazán nem értem, miért fogy el a só ilyen gyorsan. Legutóbb egy egész szelencével vettem, és azt nem mondhatom, hogy annyira agyonsózom a kajám. Akkor vajon miért…?

Könyvfesztiválos élmények

Hát, fergeteges meglepetés volt számomra az idei Könyvfeszt. :)
Pénteken elnéztem a Fumax kiadóhoz, mivel ők nem voltak a Millenárison, és beszereztem Dan Wells Nem akarlak megölni kötetét, meg kértem, ajánljanak egy könyvet az öcsémnek a szülinapjára, így egy Tolvajok telével is gazdagabb lettem. :) Nagy megtiszteltetés volt Vladinak dedikálni könyvet, mármint az enyémeket, és jót beszélgettem a benti srácokkal a kiadásról, a hazai és külföldi fantasztikumról. Már akkor gyanakodnom kellett volna, amikor az egyetlen arra tébláboló olvasó szeme felcsillant a nevem hallatán, és mondta, jön másnap aláíratni... :)

Este barátnőnél éjszakáztam, és próbáltam kihirdetni a fanfiction novellapályázat eredményét, de kézrátétellel sikerült kinyírnom Sezi úrnő laptopját, majd később a pendrive is a Mennyország-raktárba került (na, ki tudja, melyik írásomból ered a szó? :)), végül hajnalban a netet is likvidáltam. Néha vannak efféle pillanataim, ilyenkor a kenyérpirítót se merem elővenni.
Nagyon jó írások születtek, mindet élveztem, de még titok a nyertes. Szerdán majd figyeljétek a blogot, és megtudjátok a fejleményeket. :)

Szombaton reggel szemerkélt az eső, gondoltam, békésen megkávézok a dedikálás alatt. Kb. húszan jelezték, hogy jönnek, statisztikai alapon ebből öt úgyse kel fel, a másik öt meg el sem indul esőben. A  Könyvmolyképző standja a bejárat mellett volt, és sokan álltak az előtérben, de nem láttam ismerőst, sem olyat, akinél a könyvem van, így benéztem az Ad Astrához, megcsodáltam a vadiúj regényeket, aztán húsz perccel 11 előtt Norbival visszamentem, és leültem az asztalhoz, hogy aláírjam a Calderon-2 könyvét. Láttam a mozdulatot, ahogy egy rakás ácsorgó ember egyszerre a táskájába nyúl, és fura volt, de nem fogtam fel, az írott betűk megtalálása lekötött, aztán felnéztem, és hűha... :) Innét kezdve összefolyt az élet.

Írás, olvasás, aranyozás

Jön a Könyvfesztivál, és mindig olyan érdekes, hogy melyik író hogy áll a könyvéhez, a dedikáláshoz, olvasókhoz. Nagyon szeretem megkérdezni tőlük, már vagy tíz éve teszem, változatlanul jó móka. Van, aki alig várja, más viszont szorong. Egyesek nagy írónak érzik magukat, mások nem tudják, mit keresnek ott, és jobban frászt kapnak, ha egy olvasó jön szembe, mintha egy zombi.

Szerintem az írás magányos élmény, hiszen vannak a betűk, meg a tejeskávé meg én, és ebből tök jó dolgok születnek, néha mókás, néha megrendítően szép életérzések, de úgysem tudja meg senki, hogy hol nevettem, hol sírtam egy történeten. Aztán van a másik élmény, amit az olvasó megél a négy fal között, és akár jó, akár nem, tudom, soha nem leszek részese, soha nem tudhatom pontosan, hogy mi történt azon az éjszakán, amikor kettesben maradt a könyvemmel.

On Sai novellapályázat

Ha már ennyi író van az olvasóim között, én meg amúgy is szerkesztő vagyok, párosítsuk e kettőt egy vidám játék erejéig.
Írj On Sai fanfictiont!
Válassz egy szereplőt a Calderon sorozat világából, vagy a Scar könyv lapjairól, esetleg a blogon lévő novellák közül, és írj egy történetet vele! Max, 15 ezer karakter legyen szóközökkel.
Ha nem ismered a könyveket, itt beleolvashatsz:
Calderon, avagy hullajelölt kerestetik
Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
Scar
Beküldési határidő: április 20., Húsvét vasárnap éjfél.
Cím: onsai@freemail.hu
Nyeremény:
Választhatsz egyet a megjelent regényeim közül. Ha már a polcodon ülnek, akkor pedig egy szuper bögrét nyerhetsz, amin rajta van a három borító, és mellé a Scar folytatásának első fejezetét. (Kép hamarosan... mármint a bögréről.)
Az írásodat később megszerkesztem, és felteszem a blogomra (ha szeretnéd).

Az eredményhirdetés a Könyvfesztiválon lesz  szombati dedikáláson 11 órakor, és ha ott vagy át is veheted a nyereményt. (Ha nem, akkor postázom.)

Jó írást! Sok vidám percet!
On Sai

írói tanulság

Nézegettem a blogokat, és találtam egy nagyon jó bejegyzést Bartos Zsuzsi blogján. 
"Ma láttam K.M. Weiland facebook oldalán a kérdést: mi volt a legnagyobb írói lecke, amelyet megtanultál a legutóbbi történeted írása közben?"
És Zsuzsa nagyon érdekes választ ad rá. 

Pár éve a másik blogomon gyakran írtam az írás folyamatáról, mostanság valahogy leszoktam róla, sokkal inkább magánüggyé vált. De ez olyan jó kérdés, hogy én is megírom a választ.
A Calderon-2-ből azt tanultam meg, hogy merjek bátor lenni. Korábban csak akkor ültem le írni, ha az utolsó jelenetig a fejemben volt a regény, így aztán mindig hónapok-évek gondolkozása előzte meg az első oldalakat.

Dedikálás - Könyvfesztivál

Idén a Könyvfesztivál április 24-27-ig tart a Millenárison.
A dedikálásom szombaton 11-12 óráig lesz, szeretettel várok mindenki a Könyvmolyképző D-1 standjánál. A könyvek 20 % kedvezménnyel lesznek kaphatók, ahogy tavaly is.
(Fb esemény linkje)

Utána 12 órától gyülekezés ugyanitt, és kimegyünk a parkba az Aranymosás piknikre. Beszélgetünk az írásról, a lektorálásról, kiadókról.Gyertek. :)) (Fb esemény linkje)