Zámbó Ilona: A vár meséje (fanfic)

Kezdetben aludtam, csak aludtam. 

Az álmom szép volt. Gyönyörű volt. Fákról álmodtam, virágokról, madarakról amelyek messze fenn az eget szelik át. Surranó kis lábakról, melyek az élet számtalan formáját hordozták. Súlyos léptekről is, melyekkel nagy ragadozók cammogtak akik az apróbb lényekből, növényekből táplálkoztak. Igen, halál is volt, mely az élet körforgását szolgálta. Boldog voltam, határtalanul boldog, hisz léteztem. Az örömöm átjárta a növényeket és az állatokat melyek rajtam éltek.

Változtak az idők, változtak az évszakok. Néha a tél is tovább maradt, mint szokott. Időnként viharok jöttek és mentek. Volt hogy a fáim, a kedves fáim jajongva dőltek a földre, a madárkák, és az állatok odvaikat, fészkeiket, gyermekeiket, társaikat siratták. Majd a kidőlt fák helyébe új fák nőttek. Új fészkek készültek, és mindig maradt túlélő, az élet ment tovább a maga útján. 

Mészáros Anett: 2810 (fanfic)

 

Hahn mestermágus a Rendház kertjében, a tó melletti emlékmű előtt állva merengett a múlton.

A bronz szobor egy igen furcsa, de hősies csapatot ábrázolt, akik habár többszáz éve éltek, bátorságuk és erejük nélkül ma ő sem létezne. A szoborművész kifinomult pontossággal ábrázolta Bah és Ah mágusokat, Miah'En csillagfattyú mágiatörőt, Kósza, Elán és Táncos lovagokat, valamint egy lovat és egy szolgát. 

Ez a különös csapat Aranyföld határáról, a történelem legvéresebb csatájából tűnt el. Pontosabban átkeltek egy másik, Föld nevű világba, ahol is legyőztek egy istent, aki mind a két világot veszélyeztette. Az isten által begyűjtött lelkek az ő megsemmisülésekor Örökhon földjein szétszóródva testesültek meg. Közülük sokezer érkezett a Földről, ők összegyűltek s együtt alapították Hungora városát Aranyföld keleti határától nem messze. Bár eleinte nehezen illeszkedtek be ebbe a világba, az azóta eltelt hosszú idő alatt mégis keveredtek szomszédos népekkel, így ma már egyik leszármazott sem tiszta földi vérű, mostanra őket is átjárta a mágia.

Molnár Réka: A szél hangja (fanfic)

Robin Wight drótszobra

Még mielőtt a mágia és varázslat megjelent volna a világban, a természet nem Élt. Legalábbis nem úgy és olyan értelemben. Hanem egy sokkal ősibb módon létezett és vészelte át a halandók bűneit.

Az emberek varázs nélkül születtek, mind átlagosak voltak. Egyformák. Nem voltak félreértett szipolyok és az egekig magasztalt mágusok, egyszerű halandók voltak csupán, egy emberöltőnyi élettel megáldva. De egy napon egy apró, gyertyafénnyel megvilágított helyiségben egy anya vajúdott. Kisbabája első pillantásra teljesen egészségesen jött a világra. Fejét rövid, barna hajszálak borították, élettel telve kapálózott apró végtagjaival. Finom ívű szája sírásra görbült, majd levegőt vett. Hang azonban nem hagyta el torkát, némán rúgkapált és küzdött a hirtelen rátörő hideg ellen. 

A szobában lévők mind döbbenten figyelték a csöppséget, beleértve saját, levegőért kapkodó édesanyját is. Az ágy mellett álló férfi - az egyetlen a teremben -, hitetlenül, már-már dühödten termett a bába mellett, aki még mindig mereven tartotta a ficánkoló kisbabát. A díszes ruhába öltözött férfi kikapta az idős nő kezéből és rázni kezdte, hátha csak valami elromlott. Hiszen az nem lehet, hogy az ő gyermeke így szülessen! 

Könyvheti élmények

A pandémia miatt utoljára 2019-ben volt könyvhét. Idén a júniusi időszak helyett szeptemberre tették, és a kiadók sem a megszokott standhelyeken árusítottak, hanem nagyobb területen. Bizonytalan volt előre, hogy kevesen lesznek a növekvő fertőzési esetszámokat látva, vagy pont ellenkezőleg, nagy tömegek várhatók. Ez rengeteg háttérszervezést - és néha keveredést - jelentett. De azt hiszem, a sok káoszt pótolta az öröm, hogy végre újra süt a nap, könyveket lehet szagolgatni, olvasókkal lehet találkozni a vidám, nyüzsgő forgatagban 

Sok írónk kint volt, itt egy jó album a dedikálókról :) 

Nekem elég mozgalmas minden ilyen rendezvény, a Könyvmolyképző írói egész országban és határon túlról is feljönnek Pestre, ezért sok az élő megbeszélés a kéziratokról, írói tervekről. Ritkán jutok el más kiadók programjaira, de pénteken nagy örömömre sikerült megnézni Gyarmathy Éva szakpszichológus könyvbemutatóját. 

Legjobban ez a beszélgetés érdekelt, a tehetséggondozásról esett szó. Tíz éve foglalkozom írók tehetséggondozásával, ami persze, kicsit más mint a szélesebb képességkörű fejlesztés. Az előző könyve egy tanulmánykötet volt, és nagyon élveztem (meg pár dolgot letisztázott a fejemben magamról is). Az új kötet, a Tehetségfejlesztés olvasóbarátabb, inkább a nagyközönségnek szól, nem annyira a szűk szakmának. 

A beszélgetésben szó esett arról, hogy nem mindenki tehetséges, viszont az igazi nagy tehetségek gyakran kiesnek a rendszerből. A mostani generációnak nagyon más a világ azzal, hogy nem emlékezniük kell az információkra, hanem keresni és szűrni, ez akár új tehetségek felbukkanását is jelentheti. A beszélgetés után dedikáltattam a kötetet, és tök viccesen béna voltam, pedig lett volna pár kérdésem, csak kiröppent a fejemből, meg fotózni is elfelejtettem, de legalább tudom, milyen, amikor nálam dedikáltat valaki :D

Bakay Réka: Az új kapitány (fanfic)

 

A hit az tudás. Bátor tettekre készteti az embert, aki pontosan tudva a következményeket, amikkel járhat, ha belevág, mégis a tudását felhasználva siker koronázza a küldetését.

A lovagot, kiről most mesélni fogok, ezek miatt nevezték el Hitnek.

∞

Magányos lovas vágtatott keresztül az alkonyi fényben úszó poros úton. Egyre gyorsabban, és gyorsabban hajtotta a csődört, szíve húzta haza, lovagtársai felé.

Már szinte hallotta az önfeledt mulatozást, ahogy vígan mesélnek és büszkélkednek tetteikkel, a hatalmas röhögéseket, ahogy ugratják a másikat. Lovagunk elmosolyodott, és végre megpillantotta a Lovagrend óriási épületet.

Parancsolóan emelkedett a Redház a búzaföldek fölé, a repkénnyel befuttatott falak, a parkban illatozó tengernyi virág, a frissen sülő kenyér illata, mind-mind az otthon érzését adta.  

Somogyi Edina: Ne játssz a tűzzel! (fanfic)

 

Az öcsémmel az északi szárny szalonjában voltunk. Már egy ideje lógott az eső lába, így nem mentünk ki a szabadba, hanem bent, a kastély falai közt foglaltuk el magunkat. Én a pamlagon ültem, kecsesen és titokzatosan, vártam, hogy a mesebeli herceg felkérjen.

Roan elém állt és gálánsan meghajolt.

- Felkérhetem a bál legszebb hölgyét a következő táncra?

Erre én igyekeztem kacéran a szempilláimat rebegtetni és felé nyújtottam a karom – Igen, kedves herceg – rebegtem.

Roan büszkén a szalon közepére vezetett, majd elkezdtük a táncot. Hetente pár alkalommal eljárt hozzánk egy igétlen tánctanár, aki a báli táncokat oktatta nekünk. Épp a frissen tanultakat gyakoroltuk, miközben eljátszottuk, hogy mindenki ámulva minket néz, mert mi vagyunk a legszebb és legügyesebb pár az egész társaságban. 

Tóth Teodóra: Csata (fanfic)

 Kopp.

Az éles koppanás gyorsan elhalt a zsibongó teremben, de valami megváltozott. Rianna merengve nézett rám. Teljesen rossz irányban kereste a feleletet. Az igazi ellenség nem a csatatéren keresendő. Azért a kis közjáték Zimandon fiával igazán figyelemre méltó és szórakoztató volt. Magam sem gondoltam, hogy épp a mímelt nagyothallásom fogja próba elé állítani. 

Visszaidéztem, ahogy zsigerből odaintette a fiút, hogy ne kelljen illetlenül ordítania. Mint egy valódi nemes, pedig korántsem szokott hozzá a rangja használatához. Voltaképpen ez annyira talán nem is különös, hiszen többször láttam már, ahogy Roanként parancsokat osztogat. Eme gondolatot meg is mosolyogtam, látványosan meghökkentve ellenfelemet. Ilyen ritkán látna mosolyogni? Bár meglehet, a koppanás lepte inkább meg. 

Molnár Vivien: Meleg pillanatok (fanfic)

(Lidérc szemszöge)

A harcokról kicsikart válaszok óta valami megváltozott, Roan nem volt önmaga és nem tudtam, mi zajlott benne. 

Nyugtalanított. 

A megszerzett tudás kirekesztett elméjéből. Mintha a háború nem csapatjáték lenne, mintha ott sem lettem volna! Tudni akartam, hogy min járt az a pengeéles esze, milyen elrugaszkodott ötletek cikáztak gondolataiban. 

Megfejthetetlen, üres arccal bámult maga elé hosszú perceken át, teljesen kizárva a külvilágot. Ha a Tűzisten maga állt volna vele szemben egy szál vágykendőben, azt sem vette volna észre. Napok óta ez ment, rohadtul kiborított!

A napi gyarkolatok után elvesztettem, tehetetlennek éreztem magam. Magába mélyedt, hol fel-alá sétált, hol egy helyben ült, miközben érthetetlenül motyogott valamit, majd sietve az ajkába harapott és körbekémlelt, meghallotta-e valaki. 

Négy napja még csak el sem vörösödött. Mi ütött belé és miért zavart ez engem ennyire?! 

Élesen mart belém a felismerés: hiányzott. 

Shai: Az utolsó narancsvirág tea (fanfic)

 - Elnézést, nem akartam zavarni, csak feltűnt, hogy világos van a konyhában és …- elhallgattam egy pillanatra - ugye, elmúlt már az éj közepe is.

- Semmi gond - mondta a kulcsárhelyettes asszony, de láttam, ahogy elfordul, egy könnycseppet töröl le az arcáról - jól tette, katona, hogy benézett, de csak én vagyok. Nem tudtam aludni és megkívántam egy teát. Nem kér egyet? – kérdezte.

Nem tudtam visszautasítani, az esték így a tél közeledtével egyre hidegebbek és már régóta voltam őrjáraton. 

- Üljön le, mindjárt elkészítem - ajánlotta fel a kulcsárhelyettes - de sajnos ilyet, amit én iszom már nem tudok adni, tudja ez volt az utolsó adag. Esetleg egy citromfű tea megfelel?

Természetesen mindennek örültem volna, ami meleg abban a cudar időben. Csend telepedett le közénk és mivel kínosnak éreztem, ezért mondani akartam valamit.

Urbán Gitta: A meglepetés (fanfic)

 

A gyümölcsoltás éjszakája minden évben meglepetéseket tartogatott. Jót is. Rosszat is. Zoanna kavargó gondolatokkal és közönyösnek remélt arckifejezéssel szemlélte a tűzőrtorony alatt elterülő vásárteret és az ott összesereglett, ünneplőben feszengő embertömeget. A téren felállított asztalok fehér abroszát fel-fellibbentette az estével érkező szellő, a kocsmából kigurított, csapraszerelt hordók büszkén strázsáltak a nyársakról illatozó ürühúsok körül. Egyetlen éjszaka alatt veszett oda a hetekre elegendő élelem.

Zoanna tűzőri szolgálata egyszerre szolgált ürügyként az éjszakától való távolmaradásra, menedékként a városba látogató mágusok elől, és okként az ártatlannak egyáltalán nem nevezhető szemlélődésre, ami egy bizonyos harci mágus szemérmetlen bámulását jelentette. Feltéve, ha nem esett el. De Zoanna azt is tudni akarta volna.

Zámbó Ilona: Delon dilemmái (fanfic)

(Erősen spoileres, A két herceg után érdemes olvasni.) 

Kíváncsian vártam a kis Szépvölgyit. Most végre megtudom azt is, hogyan gyógyít. Érdekelt ez a szép kölyök, jobban mint bárki más. Már az első pillanatban felkeltette a figyelmem. Talán azért is, mert őt nem bűvölte el az egyéniségem. Nem akart a kedvemben járni. Érdekes módon nem vonzott úgy, mint a többi fiú, de akkor is van benne valami ellentmondás, valami különleges, más mint a többiek. 

Minden mozdulatán látszik, ősi nemesi családból származik, határozott érzékkel irányítja az embereket, mégsem fölényes. A hercegek dühét is mindig lecsillapítja. Van benne méltóság, és valami különös megmagyarázhatatlan erő. Pedig olyan gyengének látszik, mint akit elfúj egy erősebb szél. A mágiája is hullámzó és mégis, rajta kívül kevesen veszik észre, és még kevesebben tudják elhárítani a letapogatásomat. Elmosolyodtam a nadrág-lehúzós jelenet emlékétől. Jól móka volt. Egy kicsit csalódás is, mivel azt hittem, szipoly.